Kubica
Renault: Kubica remek munkát végzett
A Renault ügyvezető igazgatója először fejtette ki véleményét a Hungaroringen náluk tesztelő lengyel pilótáról, szavaiból pedig azt lehet kiolvasni, hogy továbbra is számítanak szolgálataira az F1-ben.
részletekVerstappen 400 pontot akar és várja Kubicát
Max Verstappen a tavalyi kiváló kezdés után idén, főleg autója gyengesége miatt kevésbé teljesít jól. A célkitűzés számára így is 400 pont, Robert Kubica visszatérését pedig nagy izgalommal várná.
részletekKubica nem elég fiatal az F1-hez?
Nagy esély van rá, hogy a lengyel pilóta visszatér a száguldó cirkuszba, bár 32 évével már a mezőny idősebb részét erősítené - a fiatalok nagy részét a sportágba hozó Helmut Marko elmondta véleményét a versenyzőről.
részletekKubica igazi született tehetség
A lengyel F1-es pilótának sajnálatosan kevés idő jutott arra, hogy Eric Boullier-vel dolgozzon együtt a Renault-nál, de a franciának így is remek emlékei vannak a visszatérésre készülő versenyzőről.
részletekTudnád, kik az egyszeri győztesek?
Általában a többség fejből vágja az első 3-4-et a legtöbb futamgyőzelmet szerzők listáján. De tudjuk-e kívülről azon pilótákat, akik az elmúlt 30 évben csak egyszer értek a dobogó tetejére? Nincsenek sokan, de többen közülük kirobbanó tehetségként kezdték.
részletekKubica: Realistán kell nézni a visszatérést
Egyre többen beszélnek Robert Kubica lehetséges visszatéréséről. A lengyel pilóta sem tartja kizártnak, hogy egyszer az F1-ben versenyezhet, de nem lesz csalódott, ha mégsem jönne össze a dolog.
részletekRosberg ex-segítője is csodálja Kubicát
Annak ellenére, hogy a visszavonult bajnok után más pilótával dolgozik, Daniel Schlössert lenyűgözte, ahogyan Robert Kubica vissza tudott térni az F1-es körforgásba nemrég.
részletekMi volt a 2017-es év eddigi legnagyobb meglepetése?
Alaposan felkavarodott a korábbi állóvíz a Formula-1-ben az idei szezonra. De vajon mi volt az évad legmeghökkentőbb eseménye? Szerencsére bőven van miből válogatni.
részletekRenault: Kubica visszatérhet jövőre
A múlt heti szerdai tesztnapot mindenki lélegzetvisszafojtva várta, ott derült ki ugyanis, mit tud Robert Kubica az idei versenygéppel. A Renault szerint a lengyel visszatérhet a Formula-1-be már jövőre is.
részletekÚjabb elismerés Robert Kubicának
A lengyel pilóta a hungaroringi teszten hat és fél év után tért vissza aktuális F1-es autó volánja mögé, teljesítményével pedig lenyűgözte egyik volt (és leendő?) versenytársát is.
részletekEgy Kubica-kör Spából az rFactorral
Virtuálisan már köszöntik a lengyelt és "elindítják" egy körre az idei Renault-val Belgiumban - úgy fest, hogy a valóságban még várnunk kell a visszatérésére.
részletekRetro – Kubica első futama, Button első győzelme
A Magyar Nagydíj fennállásának egyik legkiválóbb versenyét hozta a 2006-os viadal: főszerepben Alonso, Button, Kubica, Schumacher, de la Rosa és Raikkönen. Egy teljes szezonnyi történés egy hétvége alatt.
részletek