Kamion
Így borulsz fel kamionnal az autópályán
Az alábbi videót már csak végignézni is megdöbbentő – hát még átélni mennyire borzasztó lehet: néhány nappal ezelőtt az autópályán borult fel egy kamion, szerencsére mindenki életben maradt.
részletekElhunyt Krasznai János, a magyar kamionversenyzés úttörője
Pár nappal 64. életévének betöltése előtt meghalt Krasznai János, aki két sportágban is maradandót alkotott, és még a Kamion-Eb idei hungaroringi hétvégéjén is szerepet kapott.
részletekBrutális kamionbalesetek Oroszországból
Megszokhattuk, hogy az oroszoknál minden egy kicsit másképp néz ki, mint nálunk, az alábbi összeállításból pedig az is kiderül, hogy még a kamionok is keményebb baleseteket szenvednek arrafelé.
részletekSzabó Krisztián: Bajnoki harmadik hely kamionnal is
A magyar versenyző elérte a Las Vegas-i évadzáróra kitűzött célját, és egy erős hétvégével, amelynek egyetlen futamát sem zárta másodiknál rosszabb helyen, a legjobb három között fejezte be az amerikai ChampTruck szériát.
részletekSzabó Krisztián: Las Vegasba a dobogóért
A mindenki által ismert amerikai városban ér véget a kamionos ChampTruck World Series első szezonja. A mezőny magyar résztvevője, Szabó Krisztián az összetett legjobb három között végezne, és győzelemmel búcsúztatná az évet.
részletekSzabó Krisztián szinte az összes versenyen dobogón
Bár az Egyesült Államokban futó ChampTruck széria magyar versenyzője Portlandben ezúttal csak egy futamot nyert meg, a hétvége hat versenyéből szintén csupán egyszer nem végzett a legjobb három között.
részletek1 millió forintot vihetett haza a legjobb kamionsofőr
Megvan az „5 tengelyen biztos kézzel” országos kamionos verseny 2015-ös nyertese! Szalai Gábor, a tavalyi év első helyezettje idén is bebizonyította rátermettségét, ügyességét, amellyel ismét dicsőséget szerzett a Klippel Kft-nek.
részletekMotorosokat gázolt el a kamionos
Hiába tartották be a közlekedési szabályokat a videóban látható motorosok, a közéjük hajtó kamion ellen nem tudtak védekezni, és sajnos nem is sikerült az összesnek elkerülnie az ütközést.
részletek24 óra: Robbantsd fel, verd szét, építsd újjá
Egy kamionokkal foglalkozó amerikai cég a Mythbusters párosa számára is megirigylendő módon amortizált le egy kamiont csak azért, hogy igazolja: 24 óra alatt bármit képesek megoldani!
részletekMár csak 10 nap - Jön az év kamionos versenye!
Lezárultak az 5 tengelyen – biztos kézzel! közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai verseny elődöntői, ahol kiderült, ki az a 10 legügyesebb kamionos versenyző, aki indulhat október 3-án az 1 millió forintos fődíjért és az azzal együtt járó szakmai elismerésért.
részletekSzabó Krisztián: A podium race-re fáj a fogam
A magyar versenyző ebben az évben két fronton is helytáll, a ralikrossz Európa-bajnokság mellett az Egyesült Államokbeli kamionos ChampTruck World Series-ben: így lehet, hogy a francia és spanyol Eb-fordulók közötti héten átruccan Amerikába, hogy Nebraskában tudjon le öt versenyt 800 lóerős Volvójával.
részletekKamionosnak állt Kulcsár Edina és Mártha Imre
Az Invitel operatív főigazgatója Bunkoczi László az ismert tereprally versenyző, és hazánk egyik legszebb lányának kíséretében próbálta ki a Waberer’s vadiúj, Euro6-os nyergesvontatóját.
részletek