Kína
A Silk Way Rali bemutatkozott Kínában is
Leterítették a piros szőnyeget Pekingben, ahol gála keretében mutatták be a 2016-os Silk Way Ralit különleges meghívottak jelenlétében – beleértve a viadal kiemelt partnereit és a rendező csapatot.
részletekWRC: Eggyel több verseny 2016-ban
Az FIA kiadta a rali-világbajnokság jövő évi versenynaptárát, amelyben 13 helyett 14 esemény szerepel, köztük a másfél évtized után visszatérő Kína. A szezont nem Wales fogja zárni.
részletekKínaiak vehetik meg az F1-et?
Régóta hallani arról, hogy a sportág többségi tulajdonost cserélhet: most egy kínai médiavállalkozás neve merült fel a nemzetközi sajtóban, egy amerikai üzletember partnereként.
részletekTöbb ezer új autó semmisült meg Kínában
Több mint két hét telt el a tiencsini ipari terült katasztrofális robbanása óta, mostanra az érintett autógyártók is számba vették hatalmas veszteségeiket, melyeket elszenvedtek Kínában.
részletekRobbanás után: Autótemető Tiencsinben
A kínai kikötővárosban helyi idő szerint szerda éjszaka bekövetkezett robbanás pillanatok alatt semmisített meg több ezer autót, igazi autótemetővé változtatva a helyszínt.
részletekKét WTCC-verseny lehet Kínában 2017-től
Igaz, már tavaly is két versenyt rendezett a világ legnépesebb országa, de a pekingi utcai pálya csak beugró volt Sonoma helyett - a széria vezetője egy újonnan épült pályát szeretne a WTCC naptárába.
részletekA Citroen kiszáll a WTCC-ből vagy WRC-ből 2017-től
A márka bejelentette, hogy gyártóként csatlakozik az elektromos Formula-E-hez, ez pedig azt jelenti, hogy két legnagyobb projektjük valamelyikét beszüntetik 2016 végén.
részletekÍgy süllyesztette el a kínai nő a Mercedes CLS-t
Pedig a német prémium autógyártó aztán tényleg a legmodernebb technológiai vívmányokat is beveti annak érdekében, hogy teljesen „hülyebiztossá” tegye legújabb modelljeit, de erre még ők sem voltak felkészülve.
részletekHa Enzo Ferrari Kínába született volna…
Akkor alighanem ő is egy ilyen saját Lamborghini Diablót épített volna az eredeti modellhez képest tizedáron, egy V8-as Toyota motort felhasználva. Két kínai mérnök egyedi csodajárgánya következik.
részletekRendőrt gázolt a megvadult kínai autós
Az alábbi videó tökéletes példa arra, hogy nem csak Oroszországban vannak furcsa autós esetek: A kínai rendőrök baja gyűlt meg egy feldühödött sofőrrel, aki egy rendőrt elgázolva hajtott a lezárt autópályára.
részletekKína jövőre visszatérhet a Rali vb-re
Az idei évad éppen hogy elkezdődött, a Rali vb szervezői már most a 2016-os menetrend összeállításán törik a fejüket. Egy újítást már biztosan szeretnének kivitelezni jövőre - a kínai világbajnoki futam visszatérését tervezgetik, de Japán is szóba került...
részletekKínok kínjai Kínában – lányok nélküli autószalonok?
Nagyon úgy néz ki, hogy idén szexi hostess lányok nélkül tartják meg a Sanghaji Autószalont, amivel a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a férfilátogatók figyelme ne a hölgyek domborulataira, hanem a kiállított járművekre irányuljon.
részletek