IndyCar
Egy kör St. Petersburgben az rFactorral
Az IndyCar 2017-es szezonja elkezdődött a floridai pályán, ennek apropóján íme egy kör a majd' három kilométeres aszfaltcsíkon.
részletekPower kockáztatott és megszerezte az első rajthelyet
Will Power mindent egy lapra feltéve futotta időmérős körét az Indycar nyitófutamának helyszínén, St-Petersburg-ban. A rizikózás meghozta gyümölcsét, megcsípte a pole pozíciót.
részletekDixoné az első nap St-Petersburg-ban
Úgy tűnik, valóban jót tett a Ganassi istállónak a Hondára való váltás, Scott Dixon ugyanis az élen zárta az első napot az Indycar nyitófutamának első két edzését követően. Ha ez nem lenne elég, az első négyben zárt három Ganassi autó, ez bizony biztató Chip Ganassi istállója számára, még ha ezek még csak szabadedzések is voltak.
részletekPagenaud a Ganassitól fél
Az IndyCar sorozat címvédője, a francia Simon Pagenaud nem hiszi, hogy megmarad a Penske istálló dominanciája erre a szezonra is. A Ganassi csapattól tart leginkább.
részletekUSAracing: Egy perccel éjfél előtt, 2. rész
Az előző részben részletesen szó esett arról, hogy a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején milyen körmönfont eszközökkel próbálta Bernie Ecclestone és az FIA lerombolni a CART nemzetközi törekvéseit. Az alábbiakban egy másik, a motorsport berkein belül szintén óriási befolyással bíró szervezetről, valamint annak vezetőiről lesz szó, akiknek a brit üzletemberhez hasonlóan komoly érdekeik fűződtek ahhoz, hogy aláássanak az amerikai open-wheel akkori csúcsszervezetének.
részletek„Aki fél a veszélytől, keressen más sportot”
Markáns véleményt fogalmazott meg a biztonsági törekvésekkel szemben az IndyCar félelmet nem ismerő orosza. A Paul Ricard pályánál például egy számítógépes játékot is élvezetesebbnek tart.
részletekEzért nem lesz halo az IndyCarban
Észak-Amerika első számú open wheel-bajnoksága is intenzív kutatásokat végez fejvédelem terén, de az F1-től eltérően inkább az aeroscreent, mint a halót tartják bevethető megoldásnak.
részletekEgy perccel éjfél előtt - Avagy hogyan nyírjunk ki egy világhódításra készülő versenysorozatot
Az IndyCar versenyzés 1996-os kettéválásáról, majd a szakág azt követő, meredek lejtmenetbe kapcsolásáról könyvtárnyi irodalom látott már napvilágot. A motorsport történelmének ezen szomorú fejezete még így, bő két évtized távlatából is több kérdőjelet vonultat fel, mint kategorikus tényt. Ennek megfelelően az open-wheel szakadás számos összeesküvés-elmélet megszületését eredményezte, amelyek között témáját tekintve előkelő helyet foglal el a legégetőbb kérdés, miszerint mégis mi, vagy inkább ki volt a közvetlen kiváltó oka?
részletekAlonsóhoz hasonlítják az IndyCar-bajnok Dixont
A két legnagyobb formulaautós sorozat veterán bajnokai ugyanazon tulajdonságukkal tűnnek ki a mezőnyből, állítja Dario Franchitti, aki Dixon kíméletlenségét éveken át csapattársként tapasztalhatta meg.
részletekPastor Maldonado visszatérhet!
Mármint a nemzetközi autósport vérkeringésébe, ugyanis a Renault F1-es csapata által félretett venezuelai az IndyCarban versenyezhet a 2017-es szezonban.
részletekMár nincsenek tökös pilóták az autósportban?
A karrierje során végig a CART/Champ Car ügyeletes rosszfiújának számító Paul Tracy szerint az F1-ből, az IndyCarból és a NASCAR-ból is kivesztek a hozzá hasonló balhés figurák.
részletekSzokatlanul csendes a holtszezon az IndyCar-ban
A versenynaptár régóta kőbe vésve, a technikai szabályok befagyasztva, és a 101. Indy 500 előkészületeit sem övezi akkor felhajtás, mint centenáriumi kiadását az USA legnagyobb open wheel-sorozatában.
részletek