Honda
Alonso viszi először pályára a McLaren-Hondát
A jerezi teszt nyitónapján a spanyol ül be elsőként az új F1-es autóba. Egy rövid megszólalás során elárulta, az első év a tanulásról, semmint a sikerekről fog szólni.
részletekA Mercedes a Hondának akar keresztbe tenni?
Méghozzá azzal, hogy a hírek szerint nem az év ötödik versenyétől, hanem már az F1-es szezonnyitótól fogva új motorjukat használják. Elmagyarázzuk, milyen hatással lesz ez a Hondára.
részletekRejtett utalások a McLaren-Honda kisfilmjében?
Kedves olvasónk, Farkas Imre figyelt fel egy érdekes részletre a McLaren-Honda kedden közzétett, „Új éra kezdődik” című kisfilmjében. Rejtett utalás lenne a 2015-ös McLaren orrkúpjának és első szárnyának kialakítására?
részletekMcLaren-Honda: Új éra kezdődik
Idén 22 év után újraéled az F1 történetének egyik legsikeresebb partneri társulása, a McLaren és a Honda közötti együttműködés. Az új autó leleplezésével egy új éra kezdődik, amelyre a wokingi egylet egy hangulatos rövid videoklippel hangolja szurkolóit.
részletekMéhes meglátása: Még két hét
Így, hogy majdnem november végéig tartott a 2014-es bajnokság, voltaképp csak két hónapra szűkült a holtidény. Hiszen február 1-jétől jön az első idei teszt Jerezben.
részletekA Honda „többé-kevésbé” érti a motorszabályt
Az F1 motorgyártói reagáltak az FIA azon döntésére, miszerint idén mindannyian fejleszthetik erőforrásaikat bizonyos mértékben. A Honda számára azért még nem teljesen világos az elv.
részletekA Honda is fejleszthet szezon közben
Egy komplex, s első olvasatra igazságos megoldás született az elmúlt hetek nagy kérdésére: a Hondát épp olyan mértékben illeti meg a szezonközi fejlesztés, mint a három másik F1-es motorgyártót.
részletekA Honda tiltotta el Alonsót Le Mans-tól?
Sajtóhírek szerint a McLaren rábólintott volna, hogy a spanyol az F1 mellett a Porschéval teljesítse a 24 órást, a Honda azonban megvétózta a bajnok kirándulását. A képbe még Sutil is bekerült.
részletekBorkovic Hondával folytatja a WTCC-ben
Egy újabb ülés talált gazdára a Túraautó-világbajnokság mezőnyében, Dusan Borkovic ugyanis második szezonját a Proteam csapat Hondájában teljesíti majd. Elmondása szerint a legnagyobb öröm számára, hogy belefért az autóba.
részletekVáltozhat a motorszabály a Honda kedvéért
Az autosport.com értesülései szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség illetékesei a héten Honda F1-es alakulatának képviselőivel találkoztak, és a megbeszélés hatására hajlandóak újragondolni a motorok év közbeni fejlesztésére vonatkozó szabályokat.
részletekStoner idén is folytatja a teszteket a Hondával
A HRC bejelentette, hogy a 2012 végén visszavonult kétszeres világbajnok Casey Stoner idén is a Honda rendelkezésére áll majd tesztpilótaként. Elsőként január utolsó napjaiban, Sepangban viszi pályára az RC213V-t.
részletekA valóra vált álom - Acura NSX
Videón a Honda új hibrid ikerturbós szuper sportkocsija, a várva várt Acura NSX koncepció hivatalosan Detroitban mutatkozott be a nagyközönség előtt. Íme az évek óta zajló fejlesztések végeredménye...
részletek