DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 27. vasárnap

Honda

Alonso szerint a McLarennek a Red Bullt kell figyelnie

A kétszeres F1-es világbajnok úgy véli, hogy az egykörös tempón kell javítaniuk, de a következő futamokról újabb pontszerzéseket vár - szóba került már az első öt hely is.

részletek

A McLaren 50 másodpercet bukott a Honda miatt

Folyamatosan komoly hátrányba helyezi Fernando Alonsót és Jenson Buttont az a tény, hogy a Honda motorjának a legnagyobb a fogyasztása a mezőnyben. Enélkül a spanyol akár 4. is lehetett volna Szocsiban, vélik a McLarennél.

részletek

Hivatalos: Vadonatúj motorral jön a Honda 2017-ben

Ahogyan azt korábban is pedzegették, a Honda teljesen át fogja alakítani erőforrását a következő szezonra, mivel beismerték, ezzel a koncepcióval nem tudják befogni az F1-es élmezőnyt.

részletek

Alonso: Jó lenne egy Q3-as szereplés

Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája óva int mindenkit, mivel a pénteki eredményeik mindig jobbak, mint a szombatiak, de ezúttal is bizakodó a Q3-ba jutással kapcsolatban.

részletek

A Honda egy feltétellel adhat motort másoknak

Tavaly nyáron-ősszel már felmerült, hogy a Honda a McLaren mellett mást is elláthat erőforrásokkal, de Ron Dennis valószínűleg megvétózta ezt – a brit csapatvezető most erről is beszélt a sajtónak.

részletek

Alonso Japánban dolgozott a Honda F1-es motorján

A kétszeres F1-es világbajnok továbbra is elkötelezett a McLaren-Honda mellett, de a szerződéséről egyelőre csend van - menedzsere szerint ahogy mást, úgy őt is érdekli a WEC.

részletek

A Citroen még mindig leigazolná Micheliszt

A magyar pilótával már a WTCC-s csatlakozásuk idején szemezett a francia gyártó, de ő végül a Hondát választotta - Yves Matton a Hungaroringen ismét kifejezte szimpátiáját a magyar versenyző felé.

részletek

Jobb, mint az eredeti - Honda Avancier 2016

Nem kizárt, hogy lesz belőle hibrid változat. Eleinte azonban két benzinmotorral lesz megvásárolható.

részletek

Teljesen újratervezi motorját a Honda

A 2017-es évben jelentősen változik az F1-es erőforrás koncepciója: bár a McLarennél és a motorpartnernél elégedettek az idei fejlődéssel, beismerték, hogy alapvető hibát követtek el.

részletek

Alonso: Nagyon szoros a középmezőny

Fernando Alonso, a McLaren kétszeres F1-es világbajnoka nem számít egyszerű futamra a most hétvégén soron következő Orosz Nagydíjon. Ennek okait tárta fel a spanyol versenyző a nyilatkozatában.

részletek

WTCC: Mi állt a hibás gumiválasztás hátterében?

A Honda és a Citroen egyaránt rossz lóra tett, amikor slick abroncsokkal álltak rajthoz az első hungaroringi futamon - a pilóták később után elmagyarázták, miért döntöttek így.

részletek

Yvan Muller kezd megváltozni Lopez miatt?

Legalábbis így gondolja ezt a hondás Robert Huff, akit a WTCC második hungaroringi futamán büntetéssel sújtott a versenybíróság a Citroen francia pilótájának kilökése miatt.

részletek