DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek

HollandNagydíj

„Norris könnyen eltűnhet az élen” – Wolff jobb eredményre számított

Sokan elhibázták azt, amit Hamilton, Russell pedig hiába kezelte hibátlanul az abroncsokat, mégsem erre az időeredményre számítottak – véli a Mercedes csapatfőnöke.

részletek

„Egyszerűen túl sok” – Leclerc szerint ez a Ferrari valós teljesítménye

Nem volt több az utolsó gyorskörében – hatalmas hátrány a Ferrarinál, ám Leclerc szerint már megtanulták kezelni a nehéz szituációkat, és fel tudnak állni belőle.

részletek

Szabálytalan Albon Williamse, kizárták az időmérőről

Megbukott az időmérőt követő technikai ellenőrzésen Alexander Albon autója, akit emiatt kizártak a kvalifikációról.

részletek

Hamilton: Éjszaka módosítottunk az autón, nem jó irányba

A hétszeres világbajnok szerint egy pénteki problémát próbáltak kiküszöbölni, ám egy másikat okoztak vele: ezzel a vasárnapi pontszerzés is veszélybe került, nem számít erős futamra a brit.

részletek

Legyőzhető-e Zandvoortban Norris? Ezt várják az esélyesek

Harcolhat-e egymással Norris és Piastri, mire kell figyelnie előbbinek, miben bízik Verstappen? Így várják az F1-es Holland Nagydíjat a fő esélyesek.

részletek

„A Q2-ben megmutatkozott a tapasztalatszerzés hiánya” – Sainz

A Ferrari spanyolja szerint csekély esélye volt eredményes időmérőt teljesíteni a kimaradt száraz edzések miatt – azt is elárulta, hol számít erősebb teljesítményre csapatától.

részletek

Sima versenyre számítanak a McLarennél

Ha a biztonsági autó nem kavarja meg a dolgokat, sima egy kiállásos versenyt hozhat az F1-es Holland Nagydíj Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója szerint.

részletek

Miért ilyen gyors a Holland Nagydíjon a McLaren?

Andrea Stella szerint jók a fejlesztések, de a pálya is fekszik az autónak, bár vasárnap azért nem számít könnyű futamra.

részletek

Verstappen elégedett a második rajthellyel

Nem volt meg a kellő tempójuk, így aztán Verstappen annak is örül, hogy sikerült a második rajthelyet megszerezni hazai F1-es futama időmérőjén.

részletek

Piastri nem zárja ki a győzelmet Zandvoortban

Bízik a McLaren jó versenytempójában az ausztrál F1-es pilóta, aki szerint egyszerűen elrontotta az időmérős köre második felét, ezért lett harmadik.

részletek

Norris: Az autó remek, de Max ott van a második helyen…

A McLaren britje jelentős különbséggel szerezte meg a pole-pozíciót, ám Verstappen veszélyes lehet – azonban a fejlesztések működnek, így szoros csatára számít.

részletek

F1-es Holland Nagydíj – az időmérő végeredménye

Lando Norris a pole-ban, Max Verstappen az első sorban, Lewis Hamilton és Carlos Sainz a top tízen kívül: íme a zandvoorti kvalifikáció végeredménye.

részletek