A 2014-es világbajnokság Szocsiban folytatódik, a hétvégén kerül sor az első Orosz Nagydíjra a Sochi Autodrom pályán, de a Mercedes F1-es csapat pilótái nem tudnak szabadulni a Japánban történtektől.
A McLaren cáfolta azt a feltételezést, hogy korábbi F1-es pilótájuk, Lewis Hamilton 2015-ben visszatérne Wokingba. Miközben terveiket még nem közölték a jövő évre, jól értesültek szerint Fernando Alonsóval már aláírták a szerződést.
E napon rendezték 2008 legvitatottabb versenyét, a Belga Nagydíjat, ahol az utolsó körökre megérkező eső mindent felkavart, sőt a végeredmény csak két órával a leintés után született meg.