Hamilton
A Ferrari a saját nyomásába bukhatott bele
A rosszul sikerült 2016-os évad után voltak, akik úgy vélték, hogy a Ferrari a McLaren ellen harcol majd a harmadik helyért, az elsőért pedig a Red Bull és a Mercedes. Az olaszok messze túlteljesítettek.
részletekHamilton megváltoztatná az „idióta szabályt”
Lewis Hamilton a Japán Nagydíj után ismét kikelt az egyik, szerinte legbutább szabályozás ellen. Szerinte ugyanis emiatt meglopják a szurkolókat, akik a semmiért szobroznak másfél órákat.
részletekSusie Wolff: Vettel még megnyerheti
Bár négy futammal a vége előtt tetemes a hátránya Sebastian Vettelnek Lewis Hamiltonnal szemben, Susie Wolff nem írná le a németet a bajnoki címért folytatott csatában.
részletekVettel: Cserben hagytam a Ferrarit
Sebastian Vettel elismerte, hogy az idei legrosszabb pillanatának nem a szingapúri rajtbalesetet és nem is az azt követő két motorhibát tartja, hanem a bakui szándékos ráhúzást, amit nagy hibának tart.
részletekHamilton nem vállal be őrültséget
Lewis Hamilton egyik végletbe sem szeretne esni a világbajnoki küzdelem hajrájában. Az eddig megszokott vehemenciáját szeretné megtartani, de kizárólag őrültségek vállalása nélkül.
részletekVerstappen: Lewis csak akkor boldog, ha győz
Max Verstappen és Lewis Hamilton vetélkedése fűszerezheti meg a következő évadok Formula-1-es szezonjait. A holland arra készül, hogy egyre gyakrabban vehesse el brit riválisa örömét.
részletekMajkán múlt, hogy nem ért 50 millió forintot Hamilton neve
Szürreális pillanatok zajlottak le a TV2 50 milliós játszma című műsorában: a vetélkedő házigazdája ártatlanul próbálta megmagyarázni a játékosoknak, hogy ki is az a Lewis Hamilton, de nem számított arra, ami ezután következett.
részletekMegdöbbentő dolgokat árult el Hamilton és Rosberg viszonyáról a Mercedes elnöke
A Mercedes elmúlt három éve az F1-ben nem csak fényes sikerekről szólt: a vezetésnek rengeteg fejfájást okozott Lewis Hamilton és Nico Rosberg párviadala, melybe most Niki Lauda engedett némi betekintést.
részletekAhol nem megy a Ferrarinak - Japán Nagydíj statisztikák
Daniel Ricciardo és Esteban Ocon is egy különleges rekordot állított be a Japán Nagydíj versenyén, míg az időmérőn Lewis Hamilton végre megtörte a britek gyenge sorozatát, Marcus Ericsson pedig tovább erősítette sajátját.
részletekAz F1 sorsfordító debütálásai
Az elmúlt évtizedekben több olyan pilótát is megismerhettünk, aki már bemutatkozásakor letette névjegyét. Nézzük, mit művelt Hamilton, Vettel, Raikkönen, Schumacher, Villeneuve és Verstappen az első bevetéskor.
részletekVettel először említette visszavonulását
Korán törtek a sikerek Sebastian Vettelre, 26 évesen már négyszeres világbajnokként ünnepelhették. Most először említette visszavonulását, de az nem hirtelen döntés lesz részéről.
részletekAllison elmondja, milyen Hamiltonnal dolgozni
James Allison tavaly még a Ferrari mérnökeként kereste kenyerét, 2017-ben viszont leigazolta őt a Mercedes. A brit szakember előtte nem is gondolta, milyen lehet Lewis Hamiltonnal együttműködni.
részletek