Ferrari
Verstappen reagált a ferraris pletykákra
Az elmúlt hónapokban rendre felmerültek olyan hírek, hogy a Ferrari lecsaphat az F1-ben idén bemutatkozott fiatal holland pilótára, aki azonban egyelőre jól érzi magát jelenlegi csapatánál.
részletekA Ferrarinak nem kell NASCAR-szerű Formula-1
A lebutított technológia ellen harcol az istálló első embere: még az F1-ből való kiszállástól sem zárkózik el, és azt is kifogásolja, hogy ügyvédekkel kell értelmezni a szabályokat. Az Alfa Romeo motorsportba való visszatérése is szóba került.
részletekA Ferrari karácsony előtt még beszólt a Red Bullnak
Üdvözlőlap helyett kritikát küldött a Red Bullnak Sergio Marchionne a Ferrari karácsonyi rendezvényén, kifogásolva a csapat hozzáállását, amit a motortárgyalások alatt tanúsított.
részletekMarchionne: Kimi fenomenális lesz 2016-ban
A Ferrari elnöke nagy dolgokra számít a finntől a következő F1-es szezonban, szerinte az utóbbi évek legjobb Raikkönenjét láthatjuk majd. Már idén is javulás történt teljesítményében.
részletekMarchionne: Az igazi harc 2016-ban kezdődik
A Ferrari elnöke elégedett az F1-es csapat 2015-ös teljesítményével, ugyanakkor bízik benne, hogy világbajnok pilótáik és kiváló mérnökeik segítségével jövőre még jobb eredményekre lehetnek képesek.
részletekFerrari 250 GTO - Kanyarvadász
Derek Hill - Phil Hill fia –vezeti ezt a csodálatos, 1964-es Ferrari 250 GTO-t a kanyargós hegyi úton.
részletekMegvan, milyen színű lesz a Haas autója?
Olaszországban már tudni vélik, milyen színben pompázik majd az F1-be jövőre megérkező Haas istálló történetének első versenygépe – az autó a Ferrari-kapcsolatot hirdetheti majd.
részletekRM Sotheby – Drágaszágok
Janis Joplin Porschéja és Fangio Ferrarija is gazdát cserélt a napokban az RM Sotheby árverésén.
részletekRaikkönen: A Ferrarinál nincs titkolózás és politika
A 36 éves F1-es versenyző úgy véli, sokat javult a légkör csapatánál Fernando Alonso távozása óta, ami előny a Scuderia oldalán. Ecclestone szerint Raikkönen a legjobb választás következő évre.
részletek„Kimi megizzasztotta párszor Sebastiant”
A Ferrari műszaki vezetője, James Allison szerint a csapatnak reális esélye van arra, hogy jövőre egy szinten legyen a Mercedesszel. Értékelte a két F1-es versenyzőt is, megdicsérve Kimi Raikkönen teljesítményét.
részletekRed Bull: Egy kartell mondott nekünk nemet
A Milton Keynes-i F1-es istállót a Mercedes, a Ferrari, és a Honda is visszautasította, de a gárda tanácsadója büszke rá, hiszen ez is csak a sportágban betöltött szerepüket húzta alá.
részletekEcclestone: A Mercedes segített a Ferrarinak
Maga Bernie Ecclestone adta hírül, hogy a Ferrarinak nem tetszik, hogy az FIA őt és Jean Todtot bízta meg az F1 követendő irányának meghatározásával, amiért levélben folyamodtak a szövetség felé.
részletek