Ferrari
Retro – A legőrültebb ferraris
Enzo Ferrari bizalmasa volt, nevéhez köthető Belgium F1-es csapata. Élete több mint 80 éve során volt versenyző, csapatfőnök, autókereskedő és gyűjtő is. A Ferrariba legelső versenyén szeretett bele.
részletekWheelsandmore Ferrari 488 GTB – Sikersorozat
Hihetetlen népszerűségnek örvend a Ferrari 488 GTB a tuningolók köreiben, majd’ minden napra jut egy átalakított paripa. Most a Wheelsandmore-on a sor!
részletekFerrari: Reális cél a vb-cím 2016-ban
Maurizio Arrivabene, a Ferrari F1-es csapatfőnöke szerint 2016-ban nagy esélyük lesz arra, hogy elhódítsák a bajnoki címet, a Mercedes dominanciája ugyanis nem megtörhetetlen.
részletekA Ferrari reagált a Mercedes-kémbotrányra
A hét elején került nyilvánosságra, hogy a Mercedes egy alkalmazottja a csapattól jogtalanul megszerzett adatok birtokában szeretett volna a Ferrarihoz csatlakozni 2016-ra. Az olaszokat is megkérdezték az ügyről.
részletekAdatokat lopott a Ferrarihoz távozó Mercedes-mérnök
Eljárást indított egyik alkalmazottja ellen a Mercedes F1-es csapata, miután kiderült, hogy a felmondását tavaly bejelentő és a Ferrarihoz tartó mérnök bizalmas adatokat próbált magával vinni.
részletekFerrari 250 GT SWB - Teljes felújítás
Gyakorlatilag atomjaira szedték az autót és minden egyes elemét felújították. Majd olyan állapotba rakták össze, mintha csak most gurult volna ki a gyárkapun.
részletekŐk kapták idén a legtöbb rajthelyes büntetést
Az talán senkit sem lep meg, hogy a két McLaren-Honda harcolt ezért a kétes dicsőségért, kettejük között viszont meglehetősen szoros volt a verseny. A Mercedes-motorosok elképesztően jól vizsgáztak.
részletekA Ferrarikat is megunják, ugye?
Az Egyesült Államok egyik legszebb autógyűjteményének nyolc példánya eladó.
részletekA Petronas harcra kész a Shellel szemben
Miután a Shell oroszlánrészt kívánt a Ferrari idei sikereiből, a Petronasnál is kihangsúlyozták, hogy nekik is nagy szerepük volt a Mercedes F1-es világbajnoki címeiben.
részletekSzám szerint – A legjobb hat odahat?
Azok a rajongók, akik éveken át hűek a Formula-1-hez, rálátást kapnak arra, hogyan forognak az esélyek a sport szerencsekerekén. Emlékeinkben kutakodni szórakoztató, de csalóka is, mert a friss eredmények mindig felülre kerülnek, és miattuk halványodik a múlt. Nézzük csak az elmúlt néhány év legjobb csapatait, és szemléltessük, miképp változtak át az erőviszonyok.
részletekÍgy értékeli a Ferrari szezonját a márka elnöke
Sergio Marchionne teljesen elégedett lehet a maranellói gárda első szezonjával, s bár az is, úgy véli, hogy a Mercedes F1-es csapata technikailag még mindig lépésekkel jár előttük.
részletekHivatalos: Megvan a Toro Rosso erőforrása is
A Renault visszatérése és a Red Bull-TAG Heuer bejelentése után megérkezett az elmúlt 24 óra harmadik nagy F1-es híre – már talán csak egy Force India-Aston Martin bejelentést várhatunk.
részletek