DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 18. hétfő

Ferrari

Tesztstatok: A Mercedes a Ferrari nyomában

Az első teszthetet a Mercedes vitte, a másodikon azonban már a Ferrari szállította a legjobb köröket. Összegeztük az időeredményeket és megtett távot – versenyzőkre, csapatokra és motorra lebontva.

részletek

Tíz dolog, amit a második F1-es tesztből tanultunk

A Ferrari esélyeitől a Honda szenvedéséig, a Mercedes tempójától az új gumik elhasználódásáig - íme a legfontosabb tanulságok az előszezon második barcelonai gyakorlásáról.

részletek

Vettel: 2016-ban fejlődtünk a legtöbbet

A német F1-es pilóta a várakozásokhoz képest gyötrelmes szezont teljesített tavaly, de úgy véli, a pályán mutatott gyenge produkció eltakarta, mekkora változások zajlottak a háttérben a Ferrarinál.

részletek

Raikkönen: Ennél is gyorsabbak tudunk lenni

A tesztidőszak leggyorsabb F1-ese, Kimi Raikkönen szerint a Ferrari valódi tempója még a látottaknál is nagyobb. „Sokkal jobbak vagyunk” – hasonlította a helyzetet az egy évvel ezelőttihez.

részletek

Raikkönen pazar idővel a teszt leggyorsabbja

Az utolsó napra tartogatta a nagy durranást a Ferrari: azt a bizonyos 1:18-as időt, amelyet másfél héten át vártunk, végül Kimi Raikkönen hozta el, igazolva az F1 új korszakának gyorsaságát.

részletek

Hollywoodi szupersztár játszhatja Enzo Ferrarit egy új életrajzi drámában

Az elmúlt években többször is felmerült már az ötlete, hogy filmet készítsenek Enzo Ferrari életéről - most egy újabb színész neve merült fel lehetséges főszereplőként

részletek

Prost beajánlotta Sainzot a Ferrarihoz

A négyszeres F1-es világbajnok a Renault tanácsadójaként sem tagadja, hogy nagy rajongója a spanyol pilótának, és hogy már nagyon szeretné topcsapatban látni.

részletek

Ricciardo: A Ferrari a Mercedes fő kihívója

A Red Bull F1-es pilótáját egyelőre lenyűgözte a maranellóiak tempója, s úgy érzi, szoros csatára lehet kilátás a két éllovas csapat között – reméli, hogy ők is közel kerülhetnek hozzájuk.

részletek

Hamilton: A Ferrari blöfföl a tempójáról

Lewis Hamilton szerint nagyon közel került a Mercedeshez a maranellói alakulat. A háromszoros világbajnok úgy gondolja, hogy az olasz gárda nem teljesen őszinte a tempójával kapcsolatban.

részletek

Lauda nem elégedett a teszttel

Niki Lauda, a Mercedes résztulajdonosa szerint nem lesz könnyű éve a címvédő alakulatnak 2017-ben. A teszten mutatott teljesítmény alapján szorosabbra tippeli a mezőnyt a tavalyi évhez viszonyítva.

részletek

Így látja Vettel a Ferrari jelenlegi formáját

A német pilóta idei tesztcsúcsot autózott a csütörtöki nap folyamán, a Scuderia szerepelése azonban már napok óta lázban tartja a rajongókat. A négyszeres világbajnok elmondta, mit gondol csapata teljesítményétől.

részletek

Ferrari: Formula-E, Alfa Romeo: F1?

A maranellói autógyár elnöke, Sergio Marchionne már korábban is eljátszott a gondolattal, hogy az ágaskodó kiscsikóval meghódítsa az elektromos bajnokságot.

részletek