F1
Villeneuve ismét hiányol valamit az F1-ből
A sportág helyzetével kapcsolatosan időről-időre megszólaló kanadai expilóta nem tartja unalmasnak az F1-et, de úgy véli, valami mégis hiányzik abból, hogy igazán jó legyen.
részletekAlonso nyilatkozata elszomoríthatja a médiát
A spanyol pilóta szerződéséből még másfél év van hátra, de már most a pilótapiac egyik fő résztvevőjének számít - ám nyilatkozatával igencsak elkeserítette a szenzációra éhező újságírókat.
részletekRaikkönen végre győzni akar, mindegy, hol
Akkor lesz boldog év végén, ha versenyt nyert, lehetőleg minél többet. Kimi Raikkönen arról is beszélt, egyáltalán nem érzi úgy, mindent elért már az F1-ben.
részletekA Heineken hozhatja közel Ecclestone-t a közösségi médiához
A holland sörgyár szerepvállalása saját bevallása szerint arra sarkallhatja az F1 első számú emberét, hogy ő maga is megbarátkozzon a közösségi média vívmányaival.
részletekPalmer attól félt, hogy nem fog tudni járni
A Renault F1-es pilótája érezte a szellőt a lábán, ahogy száguldott a fal felé Monacóban - azt gondolta, hogy nem fog tudni többet járni, nagyon szerencsésnek érzi magát.
részletekMontrealra és Bakura is külön készül a Mercedes
A következő két futamra speciális csomaggal készül a világbajnok F1-es istálló, ráadásul a 2017-es autó már a szélcsatornában van - gőzerővel fejleszt a Mercedes.
részletekMiért jó az új turbó a McLarennek?
Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája beszélt a wokingiak új fejlesztéséről, a turbóról. A spanyol elárulta, miben segítheti a brit alakulatot a legújabb alkatrész.
részletekRészletek a Heineken és az F1 együttműködéséről
A Heineken és a Formula-1 újonnan megkötött együttműködése alapján a Heineken a Formula-1 globális partnere lett. A több évre szóló partnerség a monzai Formula 1 Gran Premio Heineken D’Italia 2016 olasz nagydíjjal kezdődik.
részletekVettel szerint még mindig fordulhat a kocka
Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es pilótája továbbra is úgy gondolja, hogy csapata képes lehet a Mercedesek legyőzésére, és az év további részében a világbajnoki címért harcolhat majd.
részletekRosberg: Jó döntést hoztunk Monacóban
Nico Rosberg, az F1-es Mercedes alakulat versenyzője beszélt arról, mit gondol a Monacóban történt csapatutasításról, miszerint Lewis Hamiltont el kellett engednie, aki ennek köszönhetően győzelmet arathatott.
részletekRaikkönen nem vár csodát a fejlesztésektől
Kimi Raikkönen, a Ferrari F1-es pilótája mondta el véleményét az autó újabb fejlesztéseiről, és az ezekkel kapcsolatos elvárásokról a soron következő Kanadai Nagydíj hétvégéje előtt.
részletekHivatalos: Söridő a Formula-1-ben!
Már a hétvégén feltűnnek a Heineken színei és logói az F1-ben, az idei Olasz Nagydíjnak pedig névadó szponzora lesz a világhírű sörgyár, mely hét év alatt óriási összeget költ el a száguldó cirkuszban.
részletek