Csapatok
Két csapattal köthet szerződést a Heineken
A Heinekennél nagyon komolyan veszik a száguldó cirkuszt: a holland sörgyár F1-es szerepvállalása mellett két csapattal is társulhat a közeljövőben, ráadásul az Olasz Nagydíjon is névadó szponzorként tűnnek majd fel.
részletekMások is érdeklődnek a McLaren-pilóta iránt
A Bahreinit Nagydíjon beugrókén zseniális teljesítményt nyújtó Stoffel Vandoorne számára a McLaren a prioritás, de nem titkolja, hogy más csapatok soraikban szeretnék tudni a GP2 címvédőjét.
részletekMégsem érkezik új csapat a 24. rajthelyre
Ezt hétfőn jelentették be a MotoGP-t irányító szervezetek: bár három csapat is hivatalosan beadta a kérelmét a rajtrács utolsó helyére, a jelenleg is a királykategóriában szereplő gyártók közül egyikkel sem sikerült megállapodni abban, hogy motort biztosítanának az érkező istállónak, így végül vissza kellett vonni az ajánlatot.
részletekA csapatok a Pirelli mellé álltak
Pénteken előrelépés történt annak ügyében, hogy a Pirelli a jövőben több F1-es tesztet hajthasson végre – a csapatok megegyeztek abban, hogy módosíthassák a sportszabályzatot.
részletekHaas: Sikereink ösztönzőek lehetnek mások számára
Az amerikai gárda csapatvezetője, Günther Steiner úgy látja, hogy a Haas eredményei utat nyithatnak olyan új csapatok érkezésének, akik eddig ódzkodtak az F1 kihívásaitól.
részletekA csapatok mégsem akarnak gyorsabb autókat
Hónapok óta tart a huzavona a 2017-es új szabályok véglegesítésével kapcsolatban: most pedig arról szólnak a hírek, hogy 11-ből 8 csapat már nem is akar új előírásokat.
részletekIlyen lehet az új F1-es időmérő
Miután nem történt megegyezés a csapatok és az F1 irányítói között zajlott bahreini találkozón, nyilvánosságra került, mely opciók lehetnek a legvalószínűbbek, ha mégis változás fog történni.
részletekÍgy zárult a tanácskozás az időmérőről
Az F1-es csapatok és a sportág vezetői másfél óráig tanácskoztak Bahreinben arról, hogy milyen úton haladjanak tovább az időmérő edzések lebonyolítását illetően - íme az eredmény.
részletekItt az új időmérő – a nézők is beleszólhatnak!
Egy új időmérős formula bevezetéséről állapodtak meg az F1-es csapatok csütörtök este a Bahreini Nagydíj helyszínén: az új rendszerben a nézők is beleszólhatnak a végső rajtrács alakulásába!
részletekNégy csapat miatt maradt meg az időmérő
Bár úgy tűnt, mindenki egyöntetűen a jelenlegi kvalifikáció eltörlése mellett szavaz, végül négy F1-es istálló miatt Bahreinben is változatlan lebonyolításra számíthatunk. Íme a bűnösök névsora.
részletekHaas: Harcolni tudunk a "nagykutyákkal"
Az Ausztráliában zseniálisan debütáló újonc gárda, a Haas tulajdonosa képesnek tartja csapatát arra, hogy az övénél nagyobb F1-es istállókkal is csatázni tudjon a jövőben.
részletekA csapatok mentették meg a brit F1-adást?
Néhány év múlva csak fizetős csatornán lesz látható az F1-es szezon az Egyesült Királyságban: ez már idén is megtörténhetett volna, ha a zömében angliai székhelyű csapatok nem lépnek közbe.
részletek