DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 28. szombat

Brown

Van, akit nem lepne meg Alonso távozása a McLarentől

Mivel a spanyol F1-es pilóta szerződése év végén lejár a wokingi alakulatnál, az is előfordulhat, hogy máshová szerződik majd - legutóbb éppen a Mercedes került szóba.

részletek

„Alonso teniszezett? Ha ez hozott szerencsét, én is megyek”

A McLaren csapatigazgatója nagyon belelkesült Alonso 7. rajtkockájától, az idei legjobb eredménye a wokingiaknak. Vasárnap pontszerzést remél, ennek érdekében áldozatokra is hajlandó.

részletek

A McLarennél nem hitték el, amit láttak

A vezér nem tudja megmondani, rosszabb lett-e a Honda megbízhatósága, hiszen még sosem volt jó, így nincs mihez viszonyítani – ismét kezdenek eldurvulni a viszonyok a McLaren-Honda házasságban.

részletek

Alonso: Brown multiplatform csapatot csinál a McLarenből

Minden adott ahhoz, hogy a McLaren a jövőben ne kizárólag a Forma-1-ről szóljon – jelentette ki Fernando Alonso a Spanyol Nagydíj helyszínén, Barcelonában. A kétszeres világbajnok szerint az évek óta küszködő brit istálló új vezére, Zak Brown azon mesterkedik, hogy kiterjessze az alakulat versenyprogramját más kategóriákra is.

részletek

Ezért fontos Alonso Indy 500-as szereplése

Zak Brown magyarázta el, mi az oka a McLaren, a Honda, az IndyCar és az Andretti együttműködésének. A dolognak köze van a japán gyártó és a wokingiak kapcsolatának erősítéséhez.

részletek

Erősödik a McLaren-Mercedes szóbeszéd

Az elmúlt napokban ismét felerősödött a híresztelés, miszerint a McLaren jövőre visszatér a Mercedes erőforrásokhoz. Az istálló azonban igyekezett ezt kategorikusan cáfolni.

részletek

Brown: Alonso megnyerheti az Indy 500-at

Az első indianapolisi tesztjét szerdán teljesítő spanyol F1-es pilóta hibátlanul autózott a Brickyardon, egyik főnöke pedig már olyan merész jóslatokba bocsátkozott, hogy Alonso akár a Borg Warner-trófeát is elhódíthatja május végén.

részletek

Komoly akadályok Long Beach előtt

Nemrég pattant ki a pletyka, hogy a Formula-1 új vezetése Long Beachet szemelte ki az egyik új helyszínnek F1-es futam megrendezésére. Ennek megvalósulása azonban két igen nyomós érv miatt meglehetősen kicsi eséllyel bír.

részletek

Alonso és a McLaren folytatná jövőre is

Fernando Alonso és a McLaren jövőjéről jó ideje keringenek szóbeszédek a paddockban, de most először tett rá komolyabb utalást a spanyol versenyző, hogy jövőre is folytatná és ezzel Zak Brown is egyetértett.

részletek

Alonso bevasalja Brown ígéretét Amerikában

Fernando Alonso még a Bahreini Nagydíj előtt jelentette be, hogy kihagyja az idei Monacói Nagydíjat, mivel az Indy 500-on áll rajthoz. Zak Brown csapatfőnök könnyelmű ígéretet tett akkor a spanyolnak.

részletek

A McLaren türelmes, ennyi nehézség után édesebb lesz a győzelem

Sok szidalmazás érte már a Hondát a gyenge és megbízhatatlan erőforrás miatt, most meglepő módon a Honda mellett kardoskodott a McLaren a legutóbbi nyilatkozatban. Magabiztosak a későbbi sikerek elérésében.

részletek

Ez kell a McLarennek Alonso megtartásához

Zak Brown beszélt arról, hogy jövőre is szeretnék megtartani a kétszeres világbajnok Alonsót, de ehhez nemcsak a wokingiaknak, hanem a japán motorgyártónak is hozzá kell tennie a magáét.

részletek