DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

Autópiac

Növekedésben az autópiac, de még van mit behozni

Bár a magyar és nemzetközi szinten is erősödött az új autók piaca, a járvány előtti szinteket még nem érte el. Az idei első félévben Magyarországon eladott több mint 75 ezer új autó éves szinten 11 százalékos bővülést jelent, de 16 százalékkal elmarad a 2019-ben elért eladásoktól. A vásárlók a járvány miatt eleve óvatosabbak, ráadásul a környezetvédelmi normák miatt emelkedett az új autók ára, az ellátás is akadozik, részben a globális chiphiány miatt – mutatta be a legújabb autópiaci trendeket Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke. Az autódrágulás a finanszírozási adatokból is látható. Az autópiac pedig válaszúthoz érkezett, sok vevőjelöltnek okoz dilemmát, hogy melyik meghajtás mellett tegye le a voksát.

részletek

Csaknem 50 százalékkal lettek drágábbak a használt autók

Egyre jelentősebb a saját autó, az önálló mobilitás igénye Magyarországon, mindez pedig nemcsak az új, de – és főként – a használt autók iránti érdeklődés fokozódásában is megmutatkozik. A növekvő kereslet és a piac utánpótlásának drágulása a hazai használtautó-árakat is jelentősen felverte – derül ki a Használtautó.hu piacelemzéséből.

részletek

Elmaradt a magyar autópiac mélyrepülése

A 2018-as rekordévet követően, még erősebb mérleggel zárt 2019-ben a magyar autópiac. Mondhatni, szinte törvényszerű volt, hogy ez a tendencia fog kirajzolódni, de a tavalyi év történéseire senki sem számított. A koronavírus megálljt parancsolt az eladásoknak, s habár ennek hatása az év végi statisztikában is jelentősen érződik, mégsem alakult olyan kedvezőtlenül a helyzet, mint ahogy azt az elején prognosztizálták a gépjárműszektorban. Az ország legszélesebb márkakínálatát egy helyen értékesítő vállalat 2020-as eladási számai is erről árulkodnak.

részletek

Online vásárlótérben erősít a magyar autópiac egyik főszereplője

Tíz évvel ezelőtt az online vásárláshoz még nagyon bizalmatlanul álltak a potenciális vásárlók, s habár az elfogadottság mértéke egyre nőtt, az igazi robbanást a 2020-as év hozta el. A koronavírus hatására ugyanis az e-kereskedelem sosem látott számokat produkált: nem csak az értékesítési számok ugrottak meg, de olyan szektorok is beléptek az online vásárlótérbe, akikről korábban elképzelni se tudtuk volna. Ilyen az autópiac is.

részletek

Az újraindulásra kész a hazai autópiac

Ahogyan arra számítani lehetett, áprilisban - a koronavírus-járvány miatti korlátozások eredményeként - alig tizedére csökkentek az újautó szerződéskötések. A korábbi megrendelések miatt ez a drámai visszaesés csak részben látszik meg a forgalomba helyezési számokban: az előző hónapban 6170 új személyautót helyeztek forgalomba, ami éves összevetésben így is több mint 50 százalékos csökkenésnek felel meg.

részletek

Alacsonyabb sebességre kapcsolhat az autópiac

Bár a múlt évet újabb jelentős növekedéssel zárta a magyar újautó-piac, az idei évben megtorpanásra lehet számítani. A lízing továbbra is kulcsszerepet kap a piacon, de a finanszírozásban is lassabb lehet a bővülés.

részletek

A nagycsaládosok pörgetik fel igazán a magyar autópiacot

Öt hónap, több mint 17.000 igénylés, több száz szerződéskötés. A hétszemélyes újautó-vásárlási program nem csak a nagycsaládosoknak jelent támogatást, de jelentős pozitív hatással van az autókereskedők forgalmára is. Az ország legszélesebb márkakínálatát egy helyen értékesítő vállalat eladásai például 5-10%-kal emelkedtek éves szinten.

részletek

Tisztulás és növekedés jöhet az autópiacon

Újabb jó év várható az új járművek és autók piacán, a használt autók piaca pedig tisztulhat az új hatósági adatlekérdező rendszernek köszönhetően - közölte a Magyar Lízingszövetség. A lízingkonstrukciók népszerűségét mutatja például az, hogy a magánszemélyek újautó-beszerzéseinél 37 százalékra nőtt a pénzügyilízing-konstrukciók aránya az egy évvel korábbi 34 százalékról. A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai szerint az újautó-beszerzéseknél a kihelyezett összeg tovább növekedhet 2019-ben.

részletek

Hatalmas bővülés az autópiacon

Áprilisban folytatódott az újautó-piac növekedése: több mint 12 ezer autó került az utakra, ami kiugró, 39 százalékos növekedést jelent. A Lízing finanszírozás aránya továbbra is magas, mintegy 40 százalékos.

részletek

Komoly kihívással nézhet szembe a magyar autópiac

Bár a magyar autópiac folyamatosan bővül, tavaly 116 ezer új autó talált gazdára, viszont a külföldről behozott 156 ezer használt autó több, mint 30 százaléka 15-20 éves, korszerűtlen, magas károsanyag kibocsátású gépkocsi.

részletek

Magyarország rákapott az autózásra

Úgy tűnik, hogy egyre többet autózunk, méghozzá főleg régi autókkal - a vásárlási tervekben nem történt változás tavalyhoz képest.

részletek

Ez lehet a jövő útja az autópiacon

A Pappas Holding kijelöli a jövő útját és átalakítja az autópiac működését.

részletek