Autó
Életveszély! - Téli gumival a kánikulában
Az autósok 18%-a júliusban sem cserélte még le a téli gumi szettet, és ez már javuló tendenciát mutat tavalyhoz képest, amikor még a magyarok több mint fele megspórolta a nyári szettet - derül ki a Vredestein friss online felméréséből. Pedig az időjárás nem csak a sofőröket viseli meg, hanem a gumiabroncsok számára is komoly kihívást jelent. Idén nyáron már volt néhány nagyon meleg hét, csütörtöktől pedig visszatér ismét a kánikula, és a legtöbben ilyenkor indulnak autóval nyaralni is.
részletekA Lexus és a SKYJET a vörös szőnyegen
Hétfő éjjel mutatták be a hollywoodi TCL Kínai Filmszínházban a Valerian és az ezer bolygó városa című, idehaza holnap debütáló akció-kalandfilmet, amelyben a Lexus és az EuropaCorp együttműködésével készült SKYJET is szerepel. A gyönyörű együléses űrhajó a premier idején a vörös szőnyegen is feltűnt a film főszereplői, Cara Delevingne és Dane DeHaan mellett.
részletekJó időben rálépünk a gázra? - Több gyorshajtót szül a meleg
Sokkal többször lépik túl a sebességkorlátozást az autósok, ha melegebb az idő. A vezetési hibák 43 százaléka gyorshajtás, ezek 8,5 százalékánál pedig több mint 30 km/h-val lépik túl a megengedett sebességet az autósok - derül ki a K&H Biztosító telematikai projektjének legfrissebb adataiból. A közlekedésbiztonság azonban javítható az új technológiák segítségével: a közúti balesetek száma akár 50 százalékkal mérsékelhető lenne a járművek közötti kommunikációval és a telematikai megoldásokkal. A casco biztosítások díja pedig 25-35 százalékkal is csökkenhetne.
részletekA Hyundai újabb mérföldkőhöz érkezett
A Hyundai a következő négy év stratégiai sarokpontjait is vázolta tegnap a Hyundai kettős világpremierjén, melynek keretében az i30 modellcsalád két új tagja is színpadra gördült Düsseldorfban.
részletekInnovation Days 2017 - Kapcsolat az ember és az autó között
Az ember és a fejlett technológia közötti kapcsolattartás innovációira, illetve a minden korábbinál intelligensebb digitális szolgáltatásokra épülő idei rendezvényt a BMW Group azon legkorszerűbb fejlesztései bemutatásának szenteli, amelyek egyre sokrétűbben integrálják az okos rendszerekkel felszerelt gépkocsikat a bajor gyártó ügyfeleinek digitális életébe.
részletekTippek - Hogyan lehet gondtalan az autós vakáció?
Minden második magyar család évente egyszer, minden harmadik pedig évente két alkalommal is gépkocsival indul vakációzni, 10-ből 8 esetben belföldre.
részletek25 éves az olimpiai SEAT-flotta
1992. július 25-én sokmillió ember figyelme irányult Barcelonára, a 25 évvel ezelőtt megnyitott XXV. Olimpiai Játékok alkalmával.
részletekMegviccelte az antwerpenieket a Toyota
Miközben világszerte robbanásszerűen növekszik a környezetbarát hibrid autók értékesítése a magánvásárlók és flottaügyfelek részére egyaránt (Magyarországon például az elmúlt három évben megnégyszereződött az eladott hibridek száma), sokak számára még mindig ismeretlen és kicsit megfoghatatlan az immáron már húsz éve bizonyító technológia.
részletekSztárok tesztelték az új avantgard grand turismót
A hazai közélet hat különböző területen ismertté vált, népszerű alakja tesztelte először a Volkswagen legújabb prémium modelljét, az Arteont. D. Tóth Kriszta, Puzsér Róbert, Epres Panni, Zsidró Tamás, Cakó Kinga és Szőke Gábor Miklós egy rendhagyó sajtótájékoztatón mesélt az autóról szerzett benyomásairól.
részletekHibridet stressz ellen?
Attól ugyan még nem kell tartanunk, hogy a háziorvos hibrid autót ír fel stressz/depresszió esetén, de tény, hogy a környezetbarát, a benzines és az elektromos meghajtást kombináló hibrid autók vezetési élménye megnyugtatóan hat az emberre. A világ vezető, leginnovatívabbnak tartott autógyártója, a hibrid technológiát 20 évvel ezelőtt világhódító útjára indító Toyota érdekes kísérletet végzett először Rómában, majd Brüsszelben, ami visszaigazolta ezt.
részletekMenetpróba - Nissan Juke NISMO RS DIG-T
Ha a józan ész szabályait nézzük, a Juke-nak, és főleg a sportváltozatának nem is kellene léteznie. Szerencsére a Nissannál elfogadták a formatervet és piacra dobták a kompakt SUV-t, sőt sportkivitelt is készítettek belőle.
részletekHogy kerülhetett ez az autó ide?
Ezen a helyen azért nem nagyon számítanánk szembejövő forgalomra.
részletek