DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

2015

A Pirelli elégedett a 2015-ös gumikkal

A csapatok 10-10 szett 2015-ös keveréket kaptak az Abu Dhabiban tartott két napos tesztre, és a gyártónál elégedettek azzal, amit Yas Marinán tapasztaltak a versenyzők felől.

részletek

Hivatalos: Carlos Sainzé a másik Toro Rosso

A Toro Rosso péntek este hivatalos sajtóközleményben erősítette meg, hogy Carlos Sainz kapja a faenzai csapat másik autóját, s minden idők legfiatalabb F1-es párosát alkotják majd Max Verstappennel.

részletek

Alonso erős Ferrarit vár a jövő évben

Az istállótól távozó Fernando Alonso szerint hiába az idei gyenge év a Ferraritól, a maranellóiakat jövőre is favoritként fognak kezelni, és a képzett személyzet miatt van is esélyük arra, hogy javuljanak.

részletek

2015: Több vitatott szabályt is töröltek

Dupla pontok az utolsó futamon? Állórajt a safety car után? A csapat és a versenyző közti beszélgetés korlátozása? Úgy néz ki, a szurkolók mindezeket elfelejthetik, az F1 Bizottság döntött.

részletek

Már Dennis is Alonso érkezéséről beszél

Persze nem nyíltan, csak név nélkül, de immár Ron Dennis is egyértelműen arról beszélt, hogy a 2015-ös F1-es szezonban Alonso visszatér a McLarenhez – a csapatvezető házassági metaforát használt.

részletek

Három 919-es Le Mans-ban – Jönnek az F1-esek?

Az Audihoz hasonlóan a Porsche is indít egy harmadik autót a 2015-ös Le Mans-i 24 órás versenyen, ám az egyelőre nagy kérdés, hogy kik vezetik majd azt. GT-pilóták a jelöltek, de meglepetés is lehet.

részletek

A McLaren csak december elején dönt

Bár felröppent a hír, hogy döntés született Jenson Button elküldéséről, Ron Dennis leszögezte, hogy csak december elején határoz a McLaren igazgatótanácsa a 2015-ös F1-es pilótafelállásról.

részletek

Alonso több évre ír alá a McLarenhez

Bár új csapatát még mindig nem nevezte meg, Alonso szavaiból minden korábbinál egyértelmű, hogy a McLarennél folytatja F1-es karrierjét, ahol többéves szerződést ír(t) alá.

részletek

Button nem gondolkozik a távozáson

Jenson Button ismét remek versenyt produkált a McLaren volánja mögött, az autóból kiszállva elmondta, nem érezte úgy, mintha utoljára állt volna rajthoz az F1-ben.

részletek

Ecclestone megváltoztatta álláspontját

Korábbi kijelentéseivel ellentétben az F1 mindenható főnöke hajlandó arra, hogy tárgyaljon a kiscsapatokkal a bevételek igazságosabb elosztásáról, és bocsánatot kért negatív elszólásai miatt.

részletek

3 hely, 4-4 jelölt – Ki hol vezet 2015-ben?

A 18-ból már csak három hely szabad a 2015-ös rajtrácson, erre a háromra viszont nem kevesebb mint nyolc jelölt van összesen: négy jelenlegi F1-es pilóta és négy újonc versenyző.

részletek

Negyedik pilótajelölt merült fel a McLarennél

A Sky Sports F1-nek nyilatkozó Ron Dennis egyértelmű utalást tett arra, hogy nem három, hanem négy pilótajelölt van a McLaren célkeresztjében. Stoffel Vandoorne lehet a meglepetésember?

részletek