DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Bíróság elé áll Nyck de Vries

Vár még egy megpróbáltatás a hollandra az első teljes F1-es szezonja előtt: jogi ügybe keveredett egy korábban felvett kölcsön miatt.

A holland De Telegraaf számolt be arról saját értesülései alapján, hogy bírósági ügy vár Nyck de Vriesre. Az AlphaTauri első teljes szezonjára készülő F1-es pilótája állítólag évekkel ezelőtt Jeroen Schothorstot kereste meg azzal, hogy egy kölcsönnel támogassa a versenyzését: az üzletember adott is 250 ezer eurót meghatározott feltételek mellett, amelyek között például az szerepel, hogy F1-es fizetésének egy részét De Vriesnek oda kell adnia.

Schothorst azonban állítólag elengedte volna a kölcsönt, mivel három év alatt nem jutott el a pilóta a csúcskategóriába, ám mivel tavaly a Williamsnél mégis debütálhatott F1-es futamon, így továbbra is él a szerződés. A kérdés most ez: vajon F1-es ülésnek számít-e a tavalyi beugrás?

De Vries ügyvédei arról számoltak be, hogy a 250 ezer euróból 190 ezret a versenyző már visszafizetett, és szerette volna a fennmaradó összeget is rendezni, de az üzletember ezt elutasította, és azt szeretné, ha a pilóta minden, 2018 és 2022 között érvényben lévő szerződését napvilágra hoznák, ugyanis véleménye szerint a holland eltitkolt bizonyos bevételeket előle ebben az időszakban.

Február első hetében születhet meg a bírói döntés az ügyben.



f1-devries

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: