Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. május 18. szerda
Bulvár

Vettel a klímaválságról: „Biztos, hogy ezt kell csinálnom?”

Brit közéleti műsorban volt vendég a minap a négyszeres világbajnok, aki olyan témákról ejtett szót, mint a klímaválság, az orosz háború, az energiafüggőség és a Brexit.

Az utóbbi években Sebastian Vettel is azon versenyzők közé tartozott, akik rendszeresen felszólaltak globális témákban, sőt a környezetvédelemnek kifejezetten a szószólója lett. Az Aston Martint erősítő Formula-1-es pilóta csütörtök este a BBC Question Time című politikai-közéleti műsorának volt az egyik vendége, ahol természetesen a klímaválság is előkerült témaként. Amikor felmerült kérdésként, hogy nem érzi-e képmutatónak azt, hogy úgy beszél természetvédelemről, hogy közben a „benzinzabáló” F1-ben versenyez, többen is nevettek a nézőtéren, de a német őszinte választ adott:

„Igen, és teljesen jogos, hogy nevettek ezen, mert vannak kérdések, amiket én is minden nap felteszek magamnak. Nem vagyok szent. Nagyon aggódom a jövőnként, amikor olyan témák merülnek fel, mint az energia, az energiafüggőség és az, hogy milyen irányba tartunk.”

vettel-aston-miami-1



„Vannak dolgok, amiket én irányítok, és vannak, amiket nem” – folytatta Vettel. „A szenvedélyem az autóversenyzés, imádom minden egyes alkalommal, amikor beülök. De amikor kiszállok, akkor természetesen bennem is felmerül a kérdés, hogy ezt kellene-e csinálunk. Utazni a világ körül és pazarolni az erőforrásokat? Sok kérdést felteszek magamnak. Sok dolgot teszek, mert úgy érzem, jobban is csinálhatnám. Például kell-e mindig repülővel utaznom? Nem, ha tudok autóval is menni.”

A négyszeres világbajnok ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a Formula-1 egyúttal egy szórakoztatóipari termék is, és többek között épp a koronavírus-járvány idején derült ki, hogy sokaknak okoznak boldogságokat a versenyekkel – bár azt is hozzátette, hogy nyilván nem az F1 a legfontosabb ezen a téren.

A műsorban olyan témákat is érintettek Vettellel, mint a Brexit, Finnország NATO-csatlakozási kérelme, az orosz-ukrán háború és annak energiapolitikai vonzatai, a német pilóta pedig újfent bizonyította, hogy a mezőny talán legintelligensebb versenyzője, hiszen mindegyik témáról hosszasan beszélt, ráadásul nem is anyanyelvén. Az energiafüggésről és az esetleges háború miatti szankciókról például így beszélt:

„Nyilván Németország nagyban függ Oroszországtól, és most emiatt bajba juthat. Mit csináljunk ezzel? Lesz-e embargó? Milyen messzire menjünk el? Mi történik, ha az oroszok elzárják a csapot? Sok a kérdés, de az igazság az, hogy ezekkel a veszélyekkel már sokkal korábban szembe kellett volna néznünk. Nem lenne szabad ennyire függenünk valamitől, meg kell tennünk a lépéseket a jövő érdekében” – magyarázta a pilóta, aki arra is rávilágított, hogy azért is vannak nehéz helyzetben a döntéshozók, mert kiszámíthatatlan, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök mit fog cselekedni és esetleg eszkalálódik-e miatta a háború.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: