DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Bombatámadás történt a Dakar előtt?

Terrorizmussal kapcsolatban indított vizsgálatot a francia ügyészség egy, a jelenleg is zajló Dakar Rali előtt történt robbanás miatt. Szerencsére senki nem halt meg, de egy francia versenyző súlyosan megsérült.

A francia ügyészség bejelentette, hogy terrorizmussal kapcsolatos vizsgálatot indít egy robbanás miatt, amely még december 30-án történt az idei Dakar Rali helyszínén, Szaúd-Arábiában. A robbanásban komoly sérülést szenvedett Philippe Boutron francia versenyző, aki kórházba került. A helyi szervek szinte azonnal kizárták, hogy bűncselekmény történt, a franciák azonban egyáltalán nem biztosak ebben.

BOUTRON-BARBET-1024x683



Ezt Mayeul Barbet szavaira alapozzák, aki a sérült Boutron csapattársaként ott volt az autóban a robbanás idején és a csapat weboldalán írta le, hogy mi is történt. Beszámolója szerint a bomba a pedál alatt robbant, az autó kigyulladt és Boutron olyannyira megsérült, hogy megkérte a társát, hogy húzza ki az autóból, mert nem érzi a lábait - Barbet megpróbálta elállítani az erős vérzést, majd amikor a helyi erők megérkeztek, állítása szerint megkérték őket, hogy ne beszéljenek az incidensről.

A franciák szerint ennél többről van szó, gyilkossági kísérletről, ráadásul mivel minden sértett francia, Szaúd-Arábiában pedig sok támadás történik franciák ellen, ez is erősíti a gyanút.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: