Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. május 7. péntek
Bulvár

Csak az F1 után adja ki könyvét Alonso

Fernando Alonso könyvet ír az életéről, a megjelenést azonban többször is elhalasztotta: csak akkor akarja elmondani „saját igazságát” a történtekről, ha már befejezte a versenyzést.

A 39 éves spanyol eredeti elképzelése az volt, hogy első, 2018-at követő visszavonulása után adja ki az életrajzot, de a különböző sorozatokban – Dakar, Indy 500, WEC – versenyzés és a Formula-1-es visszatérés miatt többször elhalasztotta a nagy mű befejezését.

A versenyző címet viselő könyv számára egyszer kitűztek már egy 2020 novemberi megjelenési időpontot. Magyar online könyvesboltokban 4000 forintért márt előrendelni is lehet a biográfiát, amelynek megjelenését 2021. október 1-re ígérik. Ezzel szemben az angol Motorsport.com 2022 szeptemberi időpontot említ, hozzátéve, hogy a boltokba kerülés még tovább csúszhat, hiszen Alonso szerződése az említett szezon végéig szól.



„Már jó pár éve dolgozom egy könyvön. Eredetileg 2018-ban terveztem kiadni, amikor távoztam az F1-ből. De azután elhalasztottuk egy időre, mert folytattam a versenyzést a különböző kategóriákban, most pedig újra az F1-ben” – idézi a RaceFans.net Alonsót, aki az Alpine Instagram-élőjében beszélt a könyv előéletéről, valamint arról, hogy mindent szeretne papírra vetni, ezért csak pályafutása befejeztével akarja kiadni.

„Erre akkor fog sor kerülni, amikor befejezem, így elmesélhetem saját tapasztalataim és saját igazságom a történtekről. Ugyanis ha a könyv akkor jelenne meg, amikor még versenyzem, az kissé furcsa lenne. Inkább befejezem, és utána mondom el, milyen volt az életem a motorsportban” – ígérte Alonso, akinek eseménydús pályafutásából kifolyólag jó pár szaftos sztori lehet a tarsolyában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?