DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Hamilton nem számít lovagi címre

Lewis Hamilton azzal, hogy Mexikóban megszerezte ötödik világbajnoki címét minden idők legsikeresebb brit Formula–1-es versenyzője lett. A Mercedes pilótája ellenben nem gondol arra, hogy sikere akár lovagi címet is érhet.

A hétvégi Mexikói Nagydíjon Lewis Hamiltont ötödik alkalommal is a Formula–1 világbajnokává koronázták. A brit ezzel olyan eredményt ért el, ami előtte csak Juan Manuel Fangiónak és Michael Schumachernek sikerült. Hazájában, Nagy-Britanniában már a negyedik címével is a legsikeresebb F1-es pilótának számított, sokak szerint az ötödik címért Erzsébet királynő akár lovaggá is ütheti. Hamilton viszont még nem játszott el ezzel a gondolattal.

„Őszintén szólva ez eddig még meg sem fordult a fejemben. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy már többször is találkozhattam a királynővel, és ezért nagyon hálás vagyok” – mondta Hamilton, aki büszkének érzi magát amiatt, hogy Nagy-Britanniát képviseli a Formula–1-ben. „Nem tudom, hogy mások észre vették-e, de sokszor, amikor a pódiumon állok, fölnézek a Union Jackre és nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt a zászlót képviselhetem. És azt is remélem, hogy egyre több brit érez hasonlóan.”



„Még mindig egy németnek van a legtöbb bajnoki címe, de én már arra is nagyon büszke vagyok, amit nekünk, briteknek sikerült elérni, a célom pedig az, hogy ezt a számot tovább növeljem” – jelentette ki Hamilton, akit 2009-ben az első F1-es világbajnoki győzelmét követően érdemrenddel is kitüntettek.

Erzsébet királynő korábban már a háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewartot is lovaggá ütötte az F1-ben elért sikerei és a sport biztonságosabbá tételéért folytatott tevékenysége miatt. Rajta kívül Stirling Moss és Jack Brabham az egyedüliek, akik Formula-1-es versenyzőként lovagi címet kaptak, Hamilton mindössze negyedik lehetne a sorban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: