DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Shell Eco-marathon: Már Londonban vannak a magyar diákok

Második alkalommal tér vissza Londonba a Shell Eco-marathon, amelyet a Make the Future Live fesztivál részeként rendeznek meg május 25-28. között a Queen Elizabeth Olimpiai Parkban.

A versenyen idén három magyar diákcsapat - a debreceni DE MK TEAM, a győri SZEnergy TEAM, és a kecskeméti Kandó Electric vesz részt, akik már megérkeztek az üzemanyag-hatékonysági versenyre Londonba, hogy a technikai és biztonsági ellenőrzés után a pályán tesztelhessék az autójukat.

Összesen 178 középiskolai és egyetemi diákcsapat, 28 országban - Európában és azon túl – az elmúlt napokban is azon dolgozott, hogy befejezzék a különösen energiahatékony járműveiket, és az ikonikus londoni helyszínen - külön egy erre a célra kialakított pályán - próbára tegyék azokat. A versenyen a diákok az energiahatékonyság határait feszegetik, hogy kiderüljön, melyik csapat tudja megtenni a legnagyobb távolságot a legkevesebb üzemanyaggal.

Kandó Electric



Magyarországról idén három csapat vesz részt a londoni versenyen: a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai mellett, a Széchenyi István Egyetem és a Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatói készülnek a megmérettetésre az ultrahatékony járműveikkel. „A Shell Eco-marathon inspirálja és kihívás elé állítja a jövő mérnökeit, akik egész évben új ötletekkel és fejlesztésekkel kísérleteznek, amelyekkel választ adhatnak a jövő energetikai kihívásaira. Ezért külön öröm, hogy idén ismét három magyar csapat vesz részt a versenyen, akik előremozdíthatják ezeket a törekvéseket” - mondta Juhász Péter, a Shell Hungary Zrt. magyarországi értékesítési vezetője.

A győri SZEnergy Team elhivatottságát mutatja, hogy idén már 10. alkalommal vesz részt a versenyen. A csapat egy saját telemetriai rendszert fejlesztett ki, amivel körülbelül 80 paramétert tudnak megfigyelni a futam során, így egy pályára optimalizált motorral és akkumulátor pakkal tudnak versenyezni. „A mezőny összetétele és a többi autó is jelentős változáson ment keresztül, így nehéz megmondani, idén mire lesznek elegek a fejlesztéseink, de reméljük, újra felállhatunk majd a dobogóra” – mondta Pusztai Zoltán a csapat vezetője.

SZENERGY

A kecskemétiek idén a biztonságtechnikai fejlesztésükkel szeretnének kitűnni a mezőnyből, és elhozni a különdíjat. A díjat annak a csapatnak ítélik oda, akik a működő biztonsági ötletükkel nemcsak a saját, de a mezőny biztonságát is szem előtt tartják. „A mi fejlesztésünk a pilóta életfunkcióit monitorozza, rosszullét esetén lefékezi és leállítja az autót, miközben jelez a pályafelügyelőnek” – magyarázta el Mészáros Károly, a csapat vezető oktatója.

A debreceni csapat tavaly tapasztalatszerzés céljából indult a Shell Eco-marathonon, de felkészültségüket bizonyítja, hogy rögtön a 30. helyen zárták a versenyt. Idén az új motorral és az új elektronikai vezérléssel szeretnének még jobb helyezést elérni. „A tavalyi, első versenyünk nagyon tanulságos volt, ezért idén még nagyobb reményekkel indulunk Londonba, célunk, hogy feljebb léphessünk a rangsorban” – tette hozzá Varga Tamás Antal a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszék munkatársa, műszaki menedzser mesterszakos hallgató.

DE MK TEAM_Shell Eco-marathon

Norman Koch, a Shell Eco-marathon igazgatója elmondta: „Fantasztikus azt látni, hogy a diákok Európa számos pontjáról azért jönnek, hogy folyamatosan feszegessék a technológia és a design határait, és megtalálják a jövő megoldásait a mobilitásban. A kreatív közeg és a bajtársiasság érzése adja meg a verseny valódi hangulatát. A csapatok a kemény munkájuk és elhivatottságuk eredményét teszik próbára a 33. Shell Eco-marathon Europe verseny utcai pályáján Londonban.”

A Shell Eco-marathont a Make the Future Live fesztivál részeként rendezik meg, amely egy ingyenes fesztivál az energetikai ötletek és felfedezések jegyében. A látogatók bepillantást kaphatnak az energiafelhasználás jövőjébe, és megtapasztalhatják milyen változáson megy keresztül, ahogyan élnek, dolgoznak és szórakoznak a városokban. A Queen Elizabeth Olimpiai Parkot három tematikus zónává alakítják át, ahol a diákok, vállalkozók, és az iparág vezetői találkoznak, hogy megtalálják az utat az alacsonyabb széndioxid-kibocsátású jövő felé.

A csapatokkal készült, verseny előtti videó:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: