DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Londonban a magyar diákok szuper járgányai

Idén hat diákcsapat, köztük a Budapesti Műszaki Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a győri Széchenyi Egyetem hallgatói, valamint egyetlen középiskolás magyar indulóként a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai is próbára teszik járműépítési készségüket a Shell Eco-marathon Europe 2016-os egyedülálló nemzetközi versenyén, amelyen újabb és újabb energiahatékonysági technológiákkal kísérleteznek közúti pályán.

Ezen a nyáron, rendhagyó módon a Make the Future négynapos fesztivál során mutatkoznak be a londoni Queen Elizabeth parkban a legkiemelkedőbb és legizgalmasabb energetikai ötletek, amelyek meghatározhatják a jövőnket.

A magyar diakcsapatok



A 29 országból - Európából és azon túlról – érkező közel 200 diákcsapat keményen dolgozott, hogy befejezzék azokat az ultra-hatékony autókat, amelyekkel az ikonikus londoni helyszínen versenyezhetnek. A június 30. és július 3. között rendezett verseny során a diákok újabb és újabb energetikai megoldásokkal kísérleteznek, hogy kiderüljön, ki tud a legnagyobb távolságot megtenni a legkevesebb üzemanyaggal.

„A Shell Eco-marathon egy remek lehetőség, hogy innovatív és még ismeretlen megoldásokat tesztelhessenek a jövő műszaki és energetikai szakértői. Külön öröm számunkra, hogy idén egy több ezer embert megmozgató fesztivál keretében Londonban mérkőzhetnek meg a diákok, akik között hat magyar csapatot is köszönthetünk. Sok-sok kilométert és izgalmas versenyt kívánok nekik!” – köszöntötte a magyar résztvevőket Juhász Péter a Shell magyarországi értékesítési vezetője.

Juhasz_Peter_Shell

Az elmúlt három évtizedben a Shell Eco-marathon Europe egyedülálló eseménye látogatók ezreit vonzotta minden évben, ezzel is elősegítve az energia és a mobilitás jövőjéről szóló párbeszédet. Idén a verseny a Make the Future London ingyenes és nyilvános rendezvény része, amelyen a legkiemelkedőbb ötletek és találmányok mutatkoznak be választ kínálva a világ energetikai kihívásaira. A rendezvényen résztvevő nagyközönség személyesen is megismerheti ezeket az ötleteket, hozzáadhatja a sajátjait, és maga is csatlakozhat az izgalmas utazáshoz egy alacsonyabb széndioxid-kibocsátású jövő felé.  

A Vezetők Világbajnokságával az idei Shell Eco-marathon egy egészen új kihívást is kínál, amely során Ázsia, Amerika és Európa legjobb csapatai fej-fej mellett versenyeznek a legenergiatakarékosabb vezető címéért.

A Shell Eco-marathon autói a leginnovatívabb anyagokból készülnek, ezt bizonyítja a teljesen 3D nyomtatással készült autó Szingapúrból, ami az Autóversenyzők Világbajnokságán is szerepel majd. Emellett egy francia csapat például gyantával bevont selyemszálas autóval versenyez, amely olyan könnyű, mint egy görögdinnye. Egy másik angol csapat pedig egy összeszerelhető, teljes mértékben fából készült autót épített, amely összecsukható és könnyen szállítható.

Kando_Kalman_szakkozepiskola_csapata

A magyar csapatok is számos egyedi és újító ötletet vonultatnak fel idén. A Budapesti Műszaki Egyetem Paradicsom csapata például az első kerékben helyezte el a jármű motorját.

„Alapvető célunk a csapat létrehozásával - azon kívül, hogy imádunk versenyezni - hogy népszerűsítsük az elektromos hajtásokat hazánkban. Ezt pedig nem egy átlagos járművel szeretnénk megtenni, így egy olyan autót építettünk, amelytől remélhetőleg sokaknak eláll a lélegzete” indokolta az egyedi megoldást a Paradicsom csapat vezetője, Horicsányi Krisztina.

Kedves Bertalan, a szintén BME-s GSZK Shark Team vezetője hozzátette: „Az új autó építése mellett az új versenypálya is jelentős kihívásokat tartogat számukra, mindezek mellett úgy érezzük, megvan a kellő motiváció, hogy mindezen problémákkal megbirkózzunk.”

A Debreceni Egyetem diákjai idén először vágnak neki az üzemanyag-hatékonysági kihívásnak elektromos prototípus járművükkel. Mint Gábora András csapatmenedzser elmondta: „Diákjaink korábbi, más járműépítési versenyeken elért dobogós eredményei alapján döntöttünk úgy, hogy itt az ideje a Shell Eco-marathon nemzetközi mezőnyében is próbára tenni tudásunkat. Először induló csapatként célunk, hogy minél több értékes tapasztalatot szerezzünk Londonban”

BME-Paradicsom_Csapat_

A Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai a legrutinosabb résztvevők közé tartoznak, hiszen idén már hatodik alkalommal állnak rajthoz. Sőt, idén ők az egyetlen magyar középiskolás csapat. „Csapatunk idén is nagy reményekkel vág neki a Shell Eco-marathon európai fordulójának. Ez alkalommal is azért neveztünk, mert számunkra hatalmas kihívás középiskolaként Európa legjobb műszaki egyetemei és főiskolái ellen versenyezni” – nyilatkozta Mészáros Károly, a csapat vezető oktatója.

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói idén második alkalommal indulnak teljesen új, elektromos prototípus autójukkal. Nem csak új vázszerkezetet és burkolatot alkottak, de a jobb teljesítmény érdekében megújították a vezérlést, és az akkumulátorokat is. Mint Seres Imre csapatvezető elmondta: „A tavalyi verseny után már a hazaúton elkezdtük tervezni az új járművünket. Bízunk benne, hogy az új pálya akadályait sikerrel vesszük, és helyt állunk a nemzetközi mezőnyben.”

A győri Széchenyi Egyetem csapata a másik legtapasztaltabb és legeredményesebb résztvevője a magyar mezőnynek. Idén számos újítással, például a teljes pálya szimulációjával és az informatikai rendszer jelentős megújításával készültek. „Az idei verseny talán legmeghatározóbb változása az új versenypálya, illetve annak merőben más topográfiája. Ebben az évben ismét a dobogó, illetve minél jobb helyezés elérése a célunk, azonban a mezőny rendkívül erős, ezért továbbra sem lesz könnyű dolgunk” mondta Kónya László  csapattag.

Idén a csapatok hivatalos szállítójaként a Waberer’s International Nyrt. biztosítja a járművek és a szükséges felszerelés Londonba szállítását. A Waberer’s International Nyrt. stratégiai vezérigazgatói tanácsadója, Szűts Ildikó kiemelte: „Fontosnak tartjuk, hogy akár ilyen módon is támogassuk a felsőoktatást, hiszen a Waberer’s cégcsoport számára a képzett munkaerő az egyik legnagyobb érték Magyarországon.”

Még több információ a londoni Make the Future fesztiválról és a Shell Eco-marathon Europe-ról a www.makethefuture.shelloldalon található

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: