A mai generációból valószínűleg kevesen tudnak róla, hogy közel harminc esztendővel ezelőtt egyetlen szezon erejéig nem csupán egy, hanem két-két egyéni és konstruktőri bajnokot hirdettek a Formula-1-ben – hasonlóképpen a WTCC jelenlegi rendszeréhez, ahol a privát nevezők korábban a Yokohama-kupáért, jelenleg pedig a WTCC-trófeáért küzdhetnek meg. A „másodosztály” természetesen jóval kisebb jelentőségű volt, mint a „valódi” bajnoki cím, melyet abban az évben Nelson Piquet és a Williams hódított el.
A versenyzők számára kiírt Jim Clark-trófea és a konstruktőri Colin Chapman-trófea életre hívását az tette szükségessé, hogy egyre nagyobb lett a különbség a turbók és a szívómotorok között, épp ezért úgy döntöttek, hogy utóbbiakat egy külön versenyben értékelik majd amellett, hogy részt vehetnek az „igazi” pontversenyben is – a pontszerzés egyébként összesen tíz alkalommal sikerült szívómotoros versenyzőknek, háromnál többször pedig senkinek.
A másodosztályú bajnokságban összesen öt, egytől-egyig Ford-motoros csapat vett részt: az egyedüliként két autót indító, így a Colin Chapman-trófeát simán megnyerő Tyrrell, a Larrousse színeiben szereplő Lola, a francia AGS, a Leyton House által szponzorált March, valamint az újonc Coloni, mely összesen két versenyhétvégére nevezett be – köztük ez a sorrend alakult ki a szezon végére.
A Jim Clark-trófea mezőnyében összesen nyolc versenyzőt találhattunk, de közülük a lolás Yannick Dalmas nem szerezhetett pontot, mivel a szezon végén csapata második, a bajnokságba be nem nevezett autójával indult csak három futamon, míg Nicola Larini a Colonival nem ért célba az egyetlen futamon, melyen rajthoz állhatott. Így aztán a pontokért a tyrrelles Palmer és Streiff, a lolás Alliot, a marchos Capelli, valamint az AGS színeiben szereplő Fabre és a szezon végén a helyére ülő Moreno szállhatott harcba.
A bajnoki címet Jonathan Palmer magabiztosan szerezte meg csapattársa, Streiff előtt, miután a 16 futamból hét alkalommal ő lett a „másodosztály” legjobbja – Streiffnak négy, Alliotnak három, míg Capellinek két „minigyőzelem” jutott. Palmer teljesítménye egyébként a világbajnoki összetett tizenegyedik helyére volt elegendő.
A bajnokot nemrég megkérdezte az Autosport, mennyire vette komolyan a B-kategóriás bajnokságot: „Nagyon is törődtem vele, azért küzdöttem, hogy megnyerjem ezt a címet, és sikerült is. Büszke vagyok rá. Nem volt sima győzelem, de azért meggyőző volt a fölényem, ez volt a legtöbb, amit elérhettem abban az évben” – nyilatkozta a jelenlegi F1-es újonc, Jolyon Palmer édesapja, az F1 történetének egyetlen másodosztályú bajnoka.
