DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Botrány! Azonnal távozik a WRC-pilóta!

Összeveszett a szervezőkkel, elege lett az egészből, így elhagyja a rali-világbajnokságot a 115 futamon rajthoz álló korábbi JWRC-bajnok – persze nem vonul vissza, mostantól a Dakarra koncentrál.

A 2005-ös debütálása óta összesen 115 WRC-futamon induló, háromszor is a bajnokság 9. helyén záró cseh Martin Prokop bejelentette, hogy azonnali hatállyal elhagyja a szériát, miután ennyire felháborította az Olasz Rali rajtja előtt megkapott ötperces büntetése. A Jipocar Czech National Team rendelkezésére álló váltók korlátozott száma miatt a csapat kénytelen volt feltörni az azt lezáró pecsétet, mely bár a szabályokkal ellenkezik, az istálló az FIA tudtával cselekedett, ahogy Portugáliában is, amikor nem is kaptak ezért semmilyen büntetést.

prokop_d



Most viszont igen, s mint Quirin Muller elmondta, a következetlenséget nem érzik korrektnek velük szemben, a pecsét feltörését pedig az indokolta, hogy javítani akartak egy korábban már használt egységen, ők ugyanis a gyári csapatokkal ellentétben nem engedhették meg maguknak, hogy egy újat szereljenek be Olaszországra: „Ez igazságtalan, tönkretette Martin versenyét, pedig a büntetést fel is függeszthették volna. Egy privát csapat vagyunk, nem harcolunk a dobogóért, ez az eset pedig megmutatta, hogy nincs szükség ilyen csapatokra a bajnokságban.”

Maga a versenyző elmondta, hogy mostantól csak a Dakar Ralira koncentrál, ahol az idén mutatkozott be: „Csak arra volt szükségünk, hogy elbeszélgessünk az FIA-val a történtekről. Vannak más projektjeim is, s ez az eset átalakította a gondolkodásomat. Nem akarok többé itt lenni. Mostantól a Dakar-autón dolgozom, többet tesztelek majd, és augusztus végén szeretnék is egy terepralifutamon indulni, hogy minél jobban felkészülhessek.”

Prokop felindulása egyébként úgy tűnik, hogy változásokat hozhat, hiszen az FIA raliigazgatója, Jarmo Mahonen elmondta, hogy újra fogják értékelni a szabályozásokat: „A jelenlegi előírások egyértelműek, ezért született meg a döntés. A stewardok arról is értesítették az érintetteket, hogy új bizonyíték esetén ismét előveszik az ügyet. De megértem a frusztrációjukat, s ez az eset megerősíti azon személyes véleményemet, hogy nem alkalmazhatunk teljesen azonos elveket a gyári és a privát nevezők esetében. A következő évre felülvizsgáljuk az előírásokat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: