DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Motor

Még idén csatlakozik a KTM a MotoGP mezőnyéhez

Ezt a mezőny állandó tagjaként jövőre csatlakozó osztrák gyártó tesztpilótája, Mika Kallio kottyintotta el a spielbergi teszt első felvonásának végén. A finn motoros elégedett volt azzal, ahogy a többi csapathoz képest teljesítettek.

A KTM már hónapokkal ezelőtt megkezdte felkészülését a pályán is arra, hogy 2017-től hatodik márkaként a királykategória mezőnyének tagja legyen. Az eddigi időszak során több helyszínen is teszteltek már, beleértve például a Red Bull Ringet, Valenciát, Misanót és Brnót, a napokban azonban egy újabb mérföldkőhöz érkeztek az osztrákok, ugyanis hazai pályájukon először mérhetik össze erejüket leendő riválisaikkal.

A keddi első nap során nem is vallottak szégyent az RC16-on ülő motorosok: a fejlesztést vezető Mika Kallio 16. lett, a leggyorsabb Andrea Doviziosóval szembeni 2,2 másodperces lemaradása pedig egyáltalán nem nevezhető tragikusnak – főleg, ha hozzávesszük, hogy a legjobb nem-ducatis versenyzőtől már csak másfél szekundummal maradt el. Társa, Thomas Lüthi az eredménylista utolsó pozíciójában végzett, de ő sem volt sokkal lassabb a finn pilótánál.

orig_e57486fb917fc926ed03d9419b769531



Nem meglepő, hogy ezek után Kallio meglehetősen optimistán értékelte a Red Bull Ringen látottakat, ráadásul egy nagyon fontos információt is elkottyintott a nyilatkozata végén: „Szerintem mindenki elégedett lehet már azzal is, hogy itt vagyunk a többiekkel együtt. Úgy vélem, végül a köridőink is egész jó szinten voltak. Próbáltuk követni a többieket, hogy lássuk, hogyan viselkedik a motor és hol veszítünk időt hozzájuk képest. Elég jónak számít, hogy nagyjából két másodperccel vagyunk lemaradva az éllovastól. De bőven van még időnk dolgozni, mielőtt megérkezünk a valenciai versenyre.”

Kallio tehát voltaképpen megerősítette, hogy a korábbi pletykáknak megfelelően a KTM-et már idén láthatjuk éles körülmények között, a Suzuki két évvel ezelőtti példáját követve ugyanis rajthoz állnak szabadkártyásként a valenciai szezonfinálén. Bár erről még nincs információ, de a gyártó állandó tesztversenyzőjeként vélhetően a finn fogja kapni a megtisztelő lehetőséget (jövőre egyébként már az idén még a Tech3 Yamaha színeit erősítő Pol Espargaro és Bradley Smith húzza majd a gázt náluk).

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: