DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Motor

Hivatalosan is elindult a Förch Junior Team

Tavaly ősszel hallhattunk először a Förch Junior Team utánpótláscsapatról. Létrehozója nem más, mint Gyuricza Péter, az ACIS Motorsport lány versenyzőinek mentora és a Gender Racing Formula Renault csapatának marketingigazgatója.

Már beszéltünk az utánpótlás terveidről. Ezek szerint zöld utat kapott a programotok?

Örülök, hogy az AFM oldalain jelenthetjük be, hogy a Förch Junior Team immáron hivatalosan is elindította programját. Nyolc hónap előkészítő munka áll a projektünkbe, és nem kevesebb, mint öt évre tervezett programunk van előkészítve.

orig_1ffab1d81211268a999d3a1c62e24271_resize



A program egyetlen versenyzőre épül, vagy mások is kapnak lehetőséget?

Két cél vezérelt, amikor belevágtam. Az egyik a gyorsasági motorsport utánpótlás lehetőségeibe belefolyni, megismerni, és ha tudok, akkor valamiféle segítséget nyújtani. Amilyen állapotban van jelenleg az országunk motorsportja, azon kell csodálkozni, hogy még van rendező, aki versenyt rendez. Így a versenyrendezésbe is beszállunk, természetesen az utánpótlás-korosztály versenyeinek rendezésébe. A másik cél, egy tehetséges fiatal teljes menedzselése és a gyorsasági világbajnokságra való kijutásá- nak megszervezése.

Ez nagyon komoly cél, mi kell az eléréséhez?

A lehetőség abban rejlik, hogy egy tízéves tehetség öt éven keresztül egy cél felé halad. A legnagyobb baj sokszor, hogy a gyermek már szétmotorozza magát itthon, és mire bemutatkozna külföldön, már öregnek szá- mít vagy elfogy a pénz. Öt évünk van, hogy Számadó Máté a legnagyobb támogatás mellett a világbajnokságra eljusson. Öt év alatt kell megtalálnunk azokat a támogatókat, akik befizetik Mátét a nagy produkcióra.

Miért tűnik ez kicsit lehetetlen vállalkozásnak?

Mert Talmácsi Gábor óta, ez nem sikerült senkinek. Mert Gábor tehetsége és édesapja fanatizmusa lassan legenda lesz a fiatalok előtt. Semmi nem mutat ebbe az irányba, amerre menni szeretnénk. Legendák lesznek és emlékek a magyar motorsport nagyjai. Mi fel akarjuk ébreszteni az alvó oroszlánt. Összefogásra, együttműködésre hívjuk a sportbarátokat, a cégvezetőket.

Ezek szerint a sok tehetséges fiatal nem jó menedzselést kap? Ez az oka, hogy nem jutnak el a motorosaink világversenyekre?

A gond abban rejlik, hogy minél magasabb szintre érnek, annál nagyobb anyagi forrás szükségeltetik. Ezt csak nagyon komoly öszszefogással és nagyon precíz, következetes menedzseléssel lehet elérni. Ehhez elengedhetetlenek még a külföldi kapcsolatok, hogy egyáltalán bemutatkozzunk a professzionális motorsport közegébe. A magyar közönség pedig alig várja, hogy egy tehetséges fiatal a Moto3-ban újra ott álljon a rajtrácson. Szurkolni akarunk, úgy ahogy Talmácsi Gabiért tettük annak idején.

Mi a jelenlegi stratégia?

Adott egy tízéves tehetséges fiú. Adott egy jó technikai háttér, egy jó versenyeszköz. Szabó János (Bregyó) a trénere és egyben a mérnöke is a versenyzőnek. Névadó szponzorunk a Förch Kft., hossztávú együttműködést ígért a Förch Junior Team versenycsapatnak. A stratégiánk, hogy ezt az egységet megtartsuk és folyamatosan erősítsük. Április 24-én a Kecskeméti Gokart Stadionban lesz az első versenyünk. Ezzel elkezdődik a magyar gyorsasági utánpótlás-sorozat. Az első versenyünk után szeretnénk majd megosztani az újabb lehetőségeinket az olvasókkal és a szurkolóinkkal. Reméljük, hogy az eredményeink mellé, minél nagyobb médiatámogatást is kapunk.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: