Bahrein után a Spanyol Nagydíj helyszínén kerül sor a szezon második évközi tesztjére, azaz a csapatok a megszokottakkal ellentétben most nem csomagolták össze felszereléseiket a futam leintésekor, hiszen kedden és szerdán is mozgásban tartják a pályát.
A teszten mind a tizenegy istálló részt vesz egy-egy autóval, amelyekben néhány régen látott arc is feltűnt. A Red Bull-lal idén először léphetett pályára Sebastien Buemi, a Lotust pedig a csapathoz a tél folyamán csatlakozó Charles Pic vezeti.
Az F1-es futamhétvége menetébe nem szólt bele az eső, ám ma reggel vizes pálya fogadta a csapatokat, a további csapadék pedig gondoskodott arról, hogy a slick gumik ne is kerüljenek elő a délelőtt során. Az időjárás figyelembevételével változtattak is a menetrenden, hiszen az eredetileg 13 órakor kezdődő ebédszünetet egy órával előretolták, így a délutáni program, várhatóan már jobb körülmények mellett 13 és 18 óra között tart majd.
A vizes pályán túlságosan nagy aktivitás sem mutatkozott - összesen 154 kört tett meg a tizenegy autó, de ebbe mégis belefért négy piros zászlós leállás: kétszer Jean-Eric Vergne, egyszer Max Chilton, egyszer pedig Kimi Raikkönen miatt, akinek Ferrarija már a második körében megállt a pályán, és azóta nem is gördült ki ismét.
Ma a Pirelli gumitesztjét a Sauber és a Toro Rosso végzi, vagyis ennek a két csapatnak a tesztprogramját az olasz cég határozza meg, mialatt titokban tartják az istállók előtt, hogy milyen abroncsokat is bocsátottak rendelkezésükre éppen.
A teszt első napjának félidei eredménye:
# | Versenyző | Csapat | Idő | Kör |
1 | Lewis Hamilton | Mercedes | 1:44,291 | 27 |
2 | Felipe Massa | Williams - Mercedes | 1:45,089 | 19 |
3 | Sebastien Buemi | Red Bull - Renault | 1:45,240 | 23 |
4 | Jenson Button | McLaren - Mercedes | 1:46,891 | 13 |
5 | Nico Hülkenberg | Force India - Mercedes | 1:46,988 | 4 |
6 | Max Chilton | Marussia - Ferrari | 1:47,714 | 23 |
7 | Kamui Kobayashi | Caterham - Renault | 1:47,854 | 26 |
8 | Giedo van der Garde | Sauber - Ferrari | 1:50,504 | 8 |
9 | Charles Pic | Lotus - Renault | - | 7 |
10 | Jean-Eric Vergne | Toro Rosso - Renault | - | 2 |
11 | Kimi Raikkönen | Ferrari | - | 2 |