DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Áttörés: A Mercedes-motor átléphette az 1000 lóerőt

Mérések szerint a mezőny domináns csapata olyasmit ért el motorteljesítmény terén a szingapúri hétvégén, amire az 1980-as évek közepén véget érő előző turbókorszak óta nem volt példa a Formula-1-ben.

A 2014-ben az F1-be megérkező hibrid turbómotorokat máig számos kritika éri a V8-asoknál gyengébb hangjuk és az általuk életre hívott üzemanyag-spóroló kényszer miatt a versenyek során. Ám amellett sokan hajlamosak elsiklani, hogy ezek az újgenerációs motorok máris nagyobb teljesítmény leadására képesek, mint jóval egyszerűbb elődeik.

A motor a hibrid rendszerek hozzájárulásával a 900 lóerőt már a kezdetekkor könnyedén átlépte, és a Motorsport elemzése rámutat, hogy a Mercedes vélhetően a Szingapúri Nagydíj időmérőjén az 1000 lóerős álomhatárig is eljutott.

rosberg-mercedes



Persze a csapattól aligha várható ennek megerősítése, hiszen az Andy Cowell által irányított brixworth-i motorfejlesztő részleg a legkevésbé sem szeretné feltárni szorgos munkával elért eredményeit. Az adatok tehát nem is a Mercedestől, hanem egy másik, az F1-ben jelenleg szerepet nem vállaló, meg nem nevezett motorgyártótól származnak, amely a színfalak mögött elkezdte mérni az erőforrások teljesítményének fejlődését.

Ez az elemzés a motorok hangerejének részletes átvizsgálásával, valamint a hibrid energia mértékének felbecslésével zajlik. A gyártótól érkező megbízható források szerint a Mercedes a Belga Nagydíjra vitt új fejlesztésével elérte a 980 lóerős csúcsteljesítményt, a hangteszt eredményei pedig arra utalnak, hogy a Szingapúri Nagydíj időmérőjén sikerült 1000 lóerő fölé is kúszniuk.

A csapatok a maximális teljesítményt ugyanis a kvalifikációk során, azoknak is az utolsó szakaszában igyekeznek kipréselni az erőforrásból. A Mercedes pilótái a feltételezések szerint csak a Q3-as utolsó körükben, illetve éles versenyhelyzetekben használhatnak egy olyan speciális beállítást, amely a kör során 50 másodpercen át segíti a motorerő serkentését, ez pedig a becslések szerint további 80 lóerőt ad hozzá a teljesítményhez - és természetesen ekkorról származnak a négy számjegyű értékre vonatkozó mérések is.

Ezzel lehet magyarázható az is, hogy a rajtok vagy a biztonsági autót követő újraindítások után a Mercedesek akár már egyetlen kör alatt is képesek kényelmes távolságra elhúzni üldözőjüktől, a továbbiakban pedig gyengébb motorbeállítást használva már csak kontrollálniuk kell a különbséget - ezt Szingapúrban Nico Rosberg is remekül példázta. A harmadik konstruktőri címére készülő csapat egyik legfőbb előnye tehát ott keresendő, hogy motorjaik maximális kihasználtság mellett nagyobb teljesítményre képesek a riválisoknál. Persze a gyári alakulat tudja a legjobban kihasználni ezt a sajátosságot, de a Mercedes partnereinél is megfigyelhető az extra lóerők jelenléte. A Williams például nem is titkolta, hogy amikor a spái időmérő hajrájában nem tudták előhívni a motorból ezt az erőtöbbletet, pilótáik három tizedmásodpercet veszítettek gyorskörük során.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: