DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Szingapúr döntő lehet Palmerrel kapcsolatban

A Renault újonc F1-es pilótájának bizonyítania kell, erre pedig nincs már túl sok esélye - hol máshol villanna, mint Szingapúrban, ahol egyik legnagyobb GP2-es győzelmét aratta?

Nehezen indult a 2016-os szezon a Formula-1-ben újonc Jolyon Palmernek, de a brit pilóta a kezdeti nehézségek után összekapta magát és hozni tudja Kevin Magnussen szintjét - ez azonban lehet, hogy kevés lesz a jövő évi üléshez. Már csak hét futam van hátra az évből, a lehetőség tehát fogy arra, hogy meggyőzze a vezetőséget, de az egyik legjobb lehetősége erre talán Szingapúrban lesz.

palmer-renault-box



"Versenyeztem és nyertem is itt a GP2-ben és az volt az egyik legnagyobb győzelmem" - emlékezett vissza Palmer a 2014-es Szingapúri Nagydíjra, ami remekül sikerült számára. "Két évig szerepeltem itt és mindegyik nagyon jó volt, úgyhogy ez most nagy lehetőség egy jó eredmény elérésére."

"Kedvelem Szingapúrt és teljesen másfajta kihívást jelent, mint a legutóbbi helyszín, Monza. Ez egy utcai pálya, ahol közel vannak a falak, ráadásul éjszaka van, úgyhogy ez egy különleges hétvége a versenynaptárban. Jó érzés sötétben vezetni, mert a világítás miatt jól látod a pályát, de minden más sötét" - beszélt a pálya sajátosságairól a brit pilóta.

"Az utolsó szektpr nagy feladat a lelátó alatti résszel. A hely szűk a hídon is, úgyhogy ésszel kell megcsinálni, tökéletes kört futni pedig nagyon nehéz. A kör közepén lévő híd elég trükkös, mivel egyszerre fékezel és kanyarodsz, itt könnyű hibázni" - magyarázta a Renault versenyzője.

Városi pályáról beszélünk, így előzni itt sem lesz egyszerű, fontos a jó időmérő. "A hatos kanyarban (az első szektor vége-második eleje) a DRS használatával lehet előzni, illetve a hetes féktávján, egyébként mindenhol nagyon szűk a pálya és elég csúszós is, ha letérsz az ideális ívről."

Palmer számára nagyon fontos, hogy itt jó eredményt érjen el és bizonyítson, hiszen a Renault még nem döntött, de valószíűleg Esteban Ocon a fő kiszemelt - pletykálják velük kapcsolatban Carlos Sainzot is, mindenesetre a jelenlegi páros esélyei versenyről versenyre csökkennek...

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: