DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Javíthatatlanra tört Magnussen autója

Csütörtökön dől el, megkapja-e a rajtengedélyt Monzára a sérült pilóta: Belgiumban összetört autóját a Renault meg sem próbálja javítani, a tartalékot adják oda a versenyzőnek.

A Renault dán pilótája hatalmas bukást szenvedett el a Belga Nagydíjon, amely során maga a versenyző is kisebb sérüléseket szenvedett, autója pedig komolyan megrongálódott. Az RS16-nak már a helyszíni képek alapján sem lehetett sok jót jósolni, a Renault pedig megerősítette, hogy az Olasz Nagydíj közelsége miatt meg sem próbálják helyrehozni a karosszériát.

Helyette a hétvégi versenyen – amennyiben megkapja a csütörtöki végső orvosi engedélyt – Kevin Magnussen a Renault tartalékkarosszériájába ül át, Monzába pedig új tartalékot szállítanak angliai bázisukról.



„Rendben érzem magam. Nagy baleset volt, fájt is mindenem, de szerencsére egy megzúzódott bokánál nem járt rosszabb következményekkel” – idézi a Renault sajtóközleménye Magnussent. „Átestem néhány ellenőrzésen Dániában, és a fizioterapeutámmal dolgozom, hogy fitt legyek. Úgy érzem, készen állok a versenyzésre Monzában, de természetesen az utolsó szó az FIA-é lesz. Mindazonáltal nagyon akarom, és biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: