DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Verstappen örül a Ferrari legyőzésének

A Red Bull fiatal F1-es pilótája nem aggódik amiatt, hogy egy hajszállal kikapott csapattársától, Daniel Ricciardótól, inkább örül annak, hogy megverték a két Ferrarit.

Max Verstappen a teljes hétvége során nagy csatát vívott eddig csapattársával, Daniel Ricciardóval és a két pilóta rendkívül közel volt egymáshoz a Q3-ban is - végül az ausztrál egy tizeddel gyorsabbnak bizonyult a 18 éves futamgyőztesnél. Verstappen ezzel együtt nem elégedetlen, szerinte az a lényeg, hogy mindketten a Ferrari előtt zárták az időmérőt.

Max



"Először járok ezen a pályán és az egész időmérő jól alakult számomra a legelejétől kezdve" - értékelte a szombat délután Verstappen a Sky Sports számára. "A Q3-ban a harmadik szektorom nem volt az igazi" - tette hozzá az utolsó körével kapcsolatban a holland pilóta.

Verstappen így egy tizedmásodperccel maradt el Ricciardótól és nem egészen öttel a pole-pozíciót megszerző Nico Rosbergtől, de szerinte nem ez a lényeg - sokkal inkább az, hogy megelőzték a két Ferrarit. Kimi Raikkönent három, Sebastian Vettelt pedig öt tizeddel utasította maga mögé az időmérőn és a teljes hétvégét megnézve egyre inkább a maranellóiak fölé kerekedett az energiaitalos istálló.

"A legfontosabb dolog az, hogy mindkét Ferrari mögöttünk van, hiszen természetesen a fő célunk ez" - mondta Verstappen.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: