DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Ilyen is van: Egyhelyes büntetést osztottak ki

Az F1-ben sokféle vétséget el lehet követni: egyesek 10, mások 5, 3 vagy akár 2 rajthelyes hátrasorolással járnak a pilóták számára, az viszont egyáltalán nem mindennapos, hogy valakit egyetlen pozícióval küldjenek hátrébb.

Ez esett meg azonban a Német Nagydíj időmérője után Nico Hülkenberggel, aki kétségtelenül szabálytalan felszereléssel vett részt a kvalifikáción, de minden bizonnyal azért voltak vele ilyen kegyesek, mert a hibát a csapat követte el, és az nem is járt előnyszerzéssel.

Dppi_00116012_299



Egész pontosan az történt, hogy a Force India a Q1 során tévedésből egy olyan gumiszettet rakott fel Hülkenberg autójára, amit a harmadik edzés után elektronikusan már feljegyeztek, ezzel tulajdonképpen „visszaadták” azt a Pirellinek. A szabályok ugyanis kimondják, hogy a hétvége szabadedzései során bizonyos számú gumiszettet vissza kell szolgáltatniuk a csapatoknak, így azokat a továbbiakban nem használhatják.

Hülkenberget a vétség miatt egyetlen pozícióval sorolták vissza a rajtrácson, így eredetileg megszerzett 7. helyezését 8.-ra váltja, ebből pedig Valtteri Bottas profitál, aki így előrelép eggyel. A Force India és a Williams autói egyébként is rendkívül szoros csatát vívtak egymással az időmérőn, a 7-10. helyeket megszerző négy pilótát a Q3-ban csak 105 ezredmásodperc választotta el egymástól.

„Kemény küzdelem vár ránk, ha erős pontokat akarunk szerezni holnap, de jó helyről indulhatunk és eddig minden edzésen versenyképesnek tűntünk” - mondta Hülkenberg. „A hosszú etapos tempónk is biztató, így minden esélyünk megvan arra, hogy nagyszerű eredménnyel zárjuk a hétvégét. Arról beszélnek, hogy eső is lehet holnap, amit én nem is bánnék.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: