DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Exkluzív: Rosberg boldog, Hamilton duzzog

Nico Rosberget sokszor, sokan vádolták már azzal, hogy mentálisan nem elég erős ahhoz, hogy felülmúlja háromszoros világbajnok csapattársát, Lewis Hamiltont, de a Mercedes menője a Német Nagydíj időmérőjén rácáfolt a kétkedőkre. Noha a pontokat vasárnap osztják, annyit már most sikerült elérnie, hogy jó alaposan felbosszantotta a címvédő-listavezetőt.

A versenyhétvégéken kevés adrenalinban dúsabb időszakot él meg egy Forma-1-es pilóta annál, mint amikor a Q3-ban a pole-pozícióért harcolhat. Olyan feszült pillanatok ezek, amit elképzelni is nehéz, ráadásul ilyenkor igazán fontos a sokszor emlegetett ritmus: ha a legapróbb malőr adódik, az mindent tönkretehet, a ritmusból kizökkenő pilóták az esetek túlnyomó többségében fújhatják a jó eredményt. Kivételek persze vannak, az ilyeneket nevezzük klasszis teljesítménynek.

Rosberg ezt nyújtotta a hockenheimi időmérőn, amikor annak ellenére is a saját javára fordította a Q3-at, hogy az első próbálkozását dobnia kellett egy elektronikai hiba miatt. A gázadást meghiúsító gondot ugyan tudták javítani a Mercedes garázsában, de a németnek egyetlen köre maradt, hogy odapörköljön Hamiltonnak és ez sikerült is neki, részben annak köszönhetően, hogy a brit a második próbálkozása során elfékezte magát a Spitzkehrénél. „Három körre tankoltuk fel az autómat, ez volt vészforgatókönyv, ha esetleg a gyors kör nem sikerült volna jól. Nagyon boldog vagyok, hogy összejött” – mondta a csapattársánál egy tizeddel gyorsabb Rosberg, akinek különösen fontos a mostani hétvége: egyrészt hazai közönség előtt szerepel, másrészt pedig jóval nyugodtabban vonulhatna el a nyári szünetre, ha sikerülne visszaszereznie a vezető pozíciót a ponttáblázaton.

Dppi_00116012_277



Noha a futamot vasárnap rendezik, az már most biztos, hogy Rosbergnek valamelyest sikerült kizökkentenie a komfortzónájából Hamiltont, aki a kvalifikáció után szemlátomást morcos volt: az FIA hivatalos sajtótájékoztatójára tartó kisbuszba nem ült be Rosberg és Daniel Ricciardo mellé, s nem lehetett nem észrevenni a duzzogását akkor sem, amikor betoppant a terembe. Néhány órával később, a Mercedes sajtóeseményén persze hangsúlyozta, hogy a szombati vereség nem befolyásolja a folytatásban: „Nem vagyok összeesve, holnap győzni akarok” – mondta a világbajnok. „Biztos vagyok benne, hogy ti sem vagytok boldogok, amikor elégedetlenek vagytok a saját teljesítményetekkel. Nincs szó érzelmi játszmáról. A mai időmérőn folyamatosan én voltam a gyorsabb, a végén mégsem jött össze. Ezt valahogyan fel kell dolgoznom, és ez nálam így megy. Helyre kell pofoznom magam, de továbblépek és megpróbálom holnap a javamra billenteni a mérleget.”

Rosberget természetesen dicsérték a Mercedesnél annak okán, ahogyan reagált a helyzetre. Mint Toto Wolfftól megtudtuk, az első vizsgálatok alapján a malőrt egy szenzor meghibásodása okozta és egyik versenyzőnek sem kell aggódnia amiatt, hogy ugyanez megismétlődik a futamon. Mivel a tét pedig nem kicsi, talán nem alaptanul adódik a kérdés: tartanak-e újabb ütközéstől a csapatvezetés tagjai? A két versenyző legutóbb Spielbergben csapott össze egymással, a futam után pedig a menedzsment kötött velük egy megállapodást, amely újabb ütközés esetére drasztikus (ám a nyilvánosság elé nem tárt) szankciót helyez kilátásba. Wolff szerint erre alapozva nincs okuk aggódni: „Az irányvonalakat lefektettük, hogy elejét vegyük az olyan incidenseknek, amelyek miatt pontokat veszíthetünk. Azóta nem volt ilyen eset, így bárhogyan is viselkedtek korábban, már nem számít. Vasárnap követik az előírt szabályt, amit Silverstone és a Hungaroring is bizonyított, így jó okunk van azt gondolni, hogy a versenyzőink vették az üzenetet” – fogalmazott a sportigazgató.

Dppi_00116012_094

Mérget nem kell venni arra, hogy a Red Bull bele tud piszkálni a Mercedesek játékába, hiszen a Hungaroringen sem volt elegendő lőporuk a csillagosok ellen, ám Ricciardo nem leplezte, hogy reményeik szerint ezúttal több sanszuk lesz. „Pénteken, kevés üzemanyaggal a Mercedes előnye jelentős volt mindenkivel szemben, ám a versenytempónk most közelebbinek tűnt, így ennek köszönhetően picit optimistábban várjuk a vasárnapot” – mondta a 3. helyről rajtoló ausztrál. „Bízunk abban, hogy a verseny bizonyos fázisában nyomást tudunk gyakorolni rájuk. Úgy tudom, hogy eltérő abroncsaink vannak a futamra, így talán az eltérő stratégiák is a kezünkre játszhatnak. Ha így lenne, annak a rajongók biztosan örülnének.”

A Ferrarit és a Red Bullt csupán egyetlen pont választja el a konstruktőri tabella 2. és 3. helyén, ám minden jel arra utal, hogy az energiaitalosok vasárnap fordíthatnak. Max Verstappen a csapattárs Daniel Ricciardóval osztozik a második rajtsoron, míg a Ferrarik csak őket követik, ráadásul a gárda zászlóvivőjének számító helyi fenegyerek, Sebastian Vettel alulmaradt Kimi Raikkönennel szemben. „Elégedett voltam azzal, ahogyan az autó viselkedett a Q3-ban, de mégsem voltam elég gyors. A futam remélhetőleg tisztább lesz és versenyképesebbek tudunk lenni, mert korábban ez volt a tendencia, hogy szombatról vasárnapra jobbak lettünk. Rá kell jönnünk, hogy szombaton miért nem vagyunk elég jók. Annyira nem aggódom a verseny miatt” – magyarázta a bizonyítványt a négyszeres világbajnok.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: