DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamarosan kiszállhat a Mercedes az F1-ből?

A neves Autosport lap több különös előjelet fedezett fel, amelyek arra utalhatnak, hogy a Mercedes 2018-ban bezárhatja csapatát, és csak motorszállítóként folytatja tovább.

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a cikk tartalma csupán spekuláció, amely az elismert Autosport szaklap veterán szerzőjétől, Dieter Renckentől származik. Nem nyilatkoztak a csapathoz és vállalathoz köthető források, sem nyíltan, sem nevük elhallgatását kérve – azonban vannak jelek az istálló körül, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Az Autosport szerzője a Magyar Nagydíjon kért interjút a Mercedes csapatvezetőjétől, Toto Wolfftól. Elsősorban Wolff álláspontjára lett volna kíváncsi a Mercedes 2018-as kiszállásáról szóló pletykákkal kapcsolatban – a csapat sajtóirodájától meglehetősen cinikus válasz érkezett: „Kérem, nyugodtan írja azt, hogy a cég elutasította egy olyan történet kommentálását, melyet nagyon kreatív kitalációnak tart.”



Rencken szerint négy kritikus Mercedes-szerződés is 2017 és 2019 között jár le, köztük mind a két versenyző kontraktusa 2018 végén. Nico Rosberg maradását Magyarországon jelentették be, és a paddockban furcsállják, hogy a szokásos három év helyett csak kettőre hosszabbítottak.

De miért szállna ki a Mercedes? A csapat jelenleg uralja az F1-et – de a dominanciájuk nem tarthat örökké. Már most olyan szinten tartanak, ameddig a sportág története folyamán csupán két csapat jutott, a McLaren 1988 és 1991 között, valamint a Ferrari 2000 és 2004 között (a cikk a Red Bullt nem sorolja ide). Mindegyik sikerszériát sanyarú időszakok követték, gondoljunk csak az említett McLarenre és Ferrarira napjainkban. A két csapattól eltérően a Mercedes nem jelent egyet az F1-gyel: a nagy gyártókra, gondoljunk csak a BMW-re vagy Hondára, egyébként is az jellemző, hogy csatlakoznak és kiszállnak, ha úgy kívánja érdekük. Ha a Mercedes a maximális profitot akarja kihozni az F1-es projektből, nem fogja megvárni, míg leszállóágba kerül.

Nem elhanyagolható a 63 éves Daimler-elnök Dieter Zetsche szerepe sem, akinek megbízatása 2019-ben lejár, a nyugdíjkorhatárt átlépve pedig valószínűleg nem újítják meg. Zetsche az F1-es program nagy támogatója. A védnök nélkül az igazgatótanács könnyen változtathat álláspontján, és megszavazhatja a sportágból való kiszállást.

Az Autosport fejtegetése szerint a Mercedes először csak gyári csapatát zárná be, a motorszállítói program – a két részleg egyébként is külön működik egymástól, előbbi Brackley-ben, utóbbi Brixworth-ben található – tovább folytatódna, legalább 2020-ig. A jelenlegi motorszabályok, melyekhez a Mercedesnek sikerült legjobban alkalmazkodnia, eddig a szezonig lesznek érvényben.

Brackley 900 dolgozóját sem eresztenék azonban szélnek, sokkal valószínűbb, hogy a csapatot eladnák, méghozzá hasonlóan a Hondához 2009-ben, amelyet csapatfőnöke, Ross Brawn vásárolt meg. A Mercedes esetében az új tulajdonos Toto Wolff lehetne, aki nem csupán az istálló egyik vezetője, de 30 %-os tulajdonosa is. 60 %-os részesedéssel bír a Daimler AG, 10 %-kal pedig Niki Lauda. Utóbbi szerződése 2017 végén lejár, és feltételezhető, hogy Wolff fog lecsapni részvényeire.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: