DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Villeneuve: Rosberg lesz a világbajnok

A szókimondásáról és meghökkentő nyilatkozatairól híres ex-világbajnok most is olyat mondott, amire a többség jelenleg nem tenne nagy összeget: szerinte Rosberg megveri szezon végén Hamiltont.

Bár az idény eleje tökéletesen sikerült Nico Rosberg számára, zsinórban négy győzelme már egészen messzinek tűnik: Lewis Hamilton az elmúlt hatból öt nagydíjat megnyert, a magyar fordulót követően pedig idén először vezeti a világbajnokságot. Egyértelműen ő van jobb formában versenyek óta, és bár Rosberg még könnyedén fordíthat, a nagy pontelőny elvesztése és kettejük múltja – szezon végén a német még sosem győzte le Hamiltont – arra utal, hogy a háromszoros világbajnok sokkal nagyobb favorit a bajnoki címszerzésre.



Nem így látja Jacques Villeneuve, aki jelen helyzetben is Rosbergre fogadna: „Az inga ide-oda leng kettejük között” – mondta az 1997-es bajnokságot megnyerő kanadai a német Bildnek. „Abszolút azonos szintűnek látom őket, és azt hiszem, a legvégén Nico lesz az, aki elöl marad.”

„Helycseréket látunk majd a szezon során” – vélekedik Toto Wolff is, a Mercedes motorsport-főnöke, célozva arra, hogy a bajnokság első pozíciója a későbbiekben is váltakozni fog a két pilóta között. „Az érzésem az, hogy ez a harc a végéig el fog húzódni. Emlékszem, Nicóról is ugyanígy beszéltünk, amikor nagyon jól teljesített az előző szezon végén, és erre az évre is át tudta hozni. Azt kérdezte mindenki, ez az új Nico? Aztán ismét megfordult a helyzet.”

És mit gondol a vezetés elvesztéséről az érintett, Rosberg? „Egyszerű, el lehet mondani, hogy az eddigi szezonban Lewis végezte a legjobb munkát, hat ponttal jobbat. Ennyi, csak ez változott meg. Rám nincs túl nagy hatással. Az utolsó versenyek egészen szorosak voltak, mindössze egy apró dolog kell, és rögtön a másik oldal lesz előnyben” – mondta a német versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: