DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Miért hibázik mindig a taktikával a Williams?

Már gyakori jelenségnek számít az utóbbi évek F1-es versenyein, hogy a Williams késve reagál a rivális csapatok taktikai húzásaira. Pat Symonds elismerte a probléma meglétét, és felfedte a mögötte álló okokat.

A grove-i istálló az elmúlt két szezonban ugyan visszatért az élmezőny közvetlen közelébe, ám többször is előfordult, hogy a bokszkiállások során pozíciót veszítettek, mivel nem reagáltak időben a többiek lépésére, vagy éppen nem mertek kezdeményezni. A Williamsek többnyire az idei három futamon is hátrafelé haladtak a sorrendben, ami a technikai igazgató, Pat Symonds szerint annak lehet a következménye, hogy a csapat a verseny során nem tud olyan eszközöket használni az ideális stratégia meghatározására, mint mások. Ezen hátrányuk pedig idén, amikor már három különféle gumikeverék használható a nagydíjakon, még jobban kihangsúlyozódik.

Dppi_00116003_543



„A csapatunk még mindig az újjáépítés fázisában tart, ezért még nem állnak rendelkezésünkre azok az eszközök, amelyeknek a használatához hozzászoktam a stratégia és hasonló dolgok megtervezésénél. Több mint két év után ez furcsán hangozhat, de ez a valóság” - mondta Symonds, utalva a 2014-es nagy átszervezésekre, amelyek keretében ő is megérkezett a Williamshez. „Időbe telik, amíg ezeket a semmiből felépítjük, és néhány tekintetben még tényleg kicsit lemaradásban vagyunk.”

„A verseny előtt nincs gond a stratégia felvázolásával, de mások olyan eszközöket használnak a taktika kialakításához élőben, a futam alatt, amelyeket mi még nem vagyunk képesek.”

Symonds elmondása szerint pedig a Williams azért is billen olykor a túlzott óvatosság felé, mert független csapatként fokozott fontosságú számukra a konstruktőri pontok bebiztosítása, így inkább lemondanak néha egy-egy pozícióról, mint hogy egy merészebb húzással esetleg többet veszítsenek.

„Igen, egy kicsit konzervatívak vagyunk, noha nem biztos, hogy ez erre a legmegfelelőbb szó. Mindenesetre a kockázatvállalásunk mértéke lehet, hogy kicsit eltér a többiekétől. Előfordulnak olyan esetek, amikor egy csapat tényleg rizikózhat, ha nincs sok veszítenivalója, de ez tényleg függ attól, hogy a mezőny melyik végén tartózkodik” - fogalmazott.

„A legélvezetesebb stratégiákat én is akkor alkottam meg, amikor nem volt mit vesztenünk. Ilyenkor az ember mindet feltesz egy lapra, és ezek a helyzetek tényleg szórakoztatóak. Tehát ha kijelentenénk, hogy konzervatívak vagyunk, azt könnyű lenne félreértelmezni.”

Dppi_00116003_275

Ám vannak jelei annak, hogy a tendencia megfordulhat a Williams számára, hiszen hasonló pálforduláson estek át a kerékcserék folyamatának gyorsításában is. Az elmúlt években a csapattól több elrontott, jelentős időveszteséggel járó bokszkiállást is láthattunk, idén azonban az eddigi mindhárom futamon az ő szerelőcsapatuk jegyezte a leggyorsabb kerékcserét.

„Talán még mindenki emlékszik, hogy milyen kellemetlen helyzetben voltunk még tavaly is.  Többször is gondunk akadt a beragadó kerekekkel, és teljesen át kellett terveznünk a kerékagyat, hogy felülkerekedjünk ezen a problémán” - mondta. „De egyben kihasználtuk a lehetőséget, hogy minden egyes részletet alaposan kielemezzünk, és most tényleg remekül működik minden. A fitneszedzőtől kezdve rengetegen dolgoztak ezen a háttérben. És így most egy bokszkiállás időtartama már közelít a két másodperchez.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: