DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Raikkönen: Vasárnap derül ki, hol állunk

A Ferrari lemaradása eddig jelentős a Mercedeshez képest Bahreinben. Kimi Raikkönent azonban legjobb körén tartották fel – a finn F1-es szerint talán a szombati eredmény sem lesz mérvadó.

Kimi Raikkönen érte el a jobb eredményt a Bahreini Nagydíj mindkét szabadedzésén a Ferrari versenyzői közül, azonban míg az első tréningen harmadik helyen zárt a két Mercedes mögött, addig a másodikon csak ötödik lett – ezen, amelyet az edzések között egyedüliként villanyfényben tartanak, 1,4 másodperccel maradt le Nico Rosberg legjobb idejétől. Raikkönen azonban nem festi falra az ördögöt, és úgy véli, a Ferrari valós tempója talán szombaton sem derül ki.



„Átlagos lefolyású nap volt, amely rendben is volt, minden jól működött és többé-kevésbé elvégeztük, amit terveztünk. Jó néhány kört megtettünk, amik nem voltak rosszak, csak épp a szuperlágy gumis körömön kerültem forgalomba, ezt leszámítva azonban rendben ment az edzés” – mondta Raikkönen a Ferrari sajtóközleményében. A finn pilóta 54 kört tett meg a nap folyamán, amivel a legeredményesebbek közé tartozik.

A 2007-es világbajnok utalást tett arra is, nem foglalkoztatja a Mercedes baljós tempója. „Nem nagyon nézegettem, mit csinálnak a többiek, a saját programunkkal foglalkoztunk. Nyilvánvalóan a köridők a leginkább szembetűnőek, de meg kell várni, mi történik a holnapi nap során. Mindig a legjobb munkát próbáljuk elvégezni, továbbra sem tudom, hol fogunk kikötni, meg kell várnunk a vasárnapot, hogy ez kiderüljön. Remélhetőleg erős napunk lesz szombaton, amiből ki tudunk indulni” – zárt Kimi Raikkönen.

Csapattársa, Sebastian Vettel, aki kénytelen volt félreállni autójával a második edzésen, úgy nyilatkozott, a lemaradás kisebb, mint azt az első nap mutatja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: