DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Red Bull: Egyik fent, másik lent

Egészen különböző nagydíja volt a Red Bull két pilótájának: Daniel Ricciardo egyik legjobb hazai futamát teljesítette negyedik helyezéssel, csapattársa, Danyiil Kvjat azonban elindulni sem tudott.

Bár csak a 8. helyről kezdte meg hazai futamát, Daniel Ricciardo megörvendeztette az ausztrál közönséget – akik üdvrivalgásban törtek ki a 26 éves pilóta minden egyes előzésénél –, és miután egy darabig dobogós pozícióban is állt, negyedikként fejezte be a futamot. 2014-ben pályán elért második helye után ez volt legerősebb szereplése az Albert Parkban: statisztikailag legjobb eredményét érte el Ausztráliában, mivel két évvel ezelőtt végül kizárták a dobogós pozícióból.

„A mai nap szórakoztató volt számomra, nagyszerű volt újra versenyezni. Többször is beleszóltam a rádióba csak azért, hogy elmondjam, mennyire élvezem az újbóli versenyzést. Ezt csak hangsúlyozta, hogy jó autó működött alattam” – mondta Ricciardo, aki nem számíthatott ilyen jó helyezésre, a hétvégét megelőzően ugyanis többször kiemelte, az első versenyeken hátrányban lesz csapata.



„A rajtnál leszedtünk néhány autót, majd az opciós gumin, magas üzemanyagszinten jó tempót diktáltunk, és tudtuk folytatni az előzgetéseket. A vége felé dobogós pozícióban haladtam, és reménykedtem benne, a gumik kitartanak, de tudtam, hogy nem így lesz, ezért újra ki kell majd állnom. A negyedik hely azonban így is jó eredmény, és boldog vagyok, hogy nem túl nagy a lemaradásunk a Mercedeshez és Ferrarihoz képest” – mesélte el versenyét az ausztrál, aki a futam nagy balesetére is kitért. „Örülök, hogy Fernando és Esteban rendben vannak. Még nem néztem meg a visszajátszást, de láttam az autót a feje tetején, így tudtam, hogy nem volt kicsi baleset.”

Kevesebb dologról tud beszámolni Danyiil Kvjat, aki nem volt képes elrajtolni a futamon – akárcsak egy évvel korábban. RB12-ese a felvezető kör legvégén, néhány méterre rajthelyétől állt le. Az autó eltávolítása miatt el kellett halasztani a startot.

„Úgy tűnik, elektronikai hiba vetett véget a versenyünknek, mielőtt az még elkezdődött volna. Ausztrália eddig nem a legszerencsésebb helyszín számomra. Az autó egyszerűen lekapcsolt, talán nem akart versenyezni. Bahreinben azonban visszatérünk, az lesz a valódi szezonkezdet. Tavaly nehezen emésztettem meg, hogy nem sikerült elindulni, azóta viszont erősebb lettem. Ezek a dolgok megtörténnek, ilyen az élet és a versenyzés” – értékelte futamát a 21 éves pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: