DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Massa: A halo ronda, de szükség van rá

Felipe Massa, a Williams F1-es versenyzője is azt a tábort erősíti, akik egyetértenek azzal, hogy szükség van a halo-rendszer bevezetésére a pilóták fejének védelme érdekében – még akkor is, ha ronda.

Massa maximálisan átérzi a helyzet fontosságát és súlyosságát, mivel 2009-ben ő maga is súlyos balesetet szenvedett a Hungaroringen, amely során fejsérüléseket szenvedett. A brazil fejét akkor egy, a Rubens Barrichello versenygépéről leszakadó rugó találta fejbe, amelynek következtében életveszélyes állapotba került, majd hat hónapig tartott, mire az orvosok újra versenypályára engedték.

 Massa



A halo éppen az ilyen és ehhez hasonló balesetek elkerülésére szolgálna, azonban jelenleg megosztja a mezőny tagjait – van, aki szerint túl csúnya ahhoz, hogy rászereljék az F1-es autókra, mások szerint pedig inkább az IndyCarban lenne rá szükség, mint a Formula-1-ben. A barcelonai teszten Kimi Raikkönen és a Ferrari először vitte pályára az új fejlesztést, amit Massa is testközelből nézhetett végig – a brazilnak egyelőre kettős érzései vannak a rendszerrel kapcsolatban.

Massa elmondta, számára a külső csak másodlagos, hiszen a legfontosabb, hogy növeljék a sport biztonságát: „Nem nézett ki túl jól” – nyilatkozta. „A biztonság a legfontosabb dolog, és teljesen egyetértek a halóval vagy a zárt pilótafülkével – vagy akármivel, támogatom ezt a változást. De őszintén szólva nem túl szép, szóval majd meglátjuk, milyen lesz. Ha a biztonság szempontjából rendben lesz, akkor jó.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: