DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Meglepte a Haas profizmusa Gutierrezt

A mexikói pilóta nem számított arra, hogy az újonc csapat ilyen jól reagál a teszten felmerülő nehézségekre. „Ennél jobban nem állhatunk készen” – mondta az F1-es alakulat főnöke.

A viszonylag gördülékenyen alakuló első teszt után a Haast új csapathoz illően számos meghibásodás hátráltatta a második barcelonai próbán, többek között az üzemanyagrendszer, turbó és brake-by-wire fék problémái akadályozták a gondtalan körözést. Esteban Gutierrez – habár oka lehetne bosszankodni, hiszen ő teljesítette a legkevesebb kört a mezőnyből – mégis örül a nehézségeknek, hisz így számos hibát sikerült kiszűrni.

„Azok után, amik történtek velünk, úgy gondolom, ez volt a lehető legjobb gyakorlás. A viszonylag könnyű első hét után ugyanis frusztráló és komplikált volt a második, de a csapatnak sikerült gyorsan reagálnia” – nyilatkozott Gutierrez a teszt pénteki befejezését követően. „Sikerült megoldanunk a felmerülő problémákat, együtt túltenni magunk a bosszantó pillanatokon, az utolsó napon pedig jó irányt találtunk.”



Csapattársa, Romain Grosjean már dicsérte a csapatot, amiért kezdő létükre gyorsan tudtak reagálni a nehézségekre: Gutierrez egyenesen bevallotta, nem számított ilyen hatékonyságra tőlük. „Meglepődtem professzionalizmuson és magatartáson, a szerelők, mérnökök és mindenki más erőfeszítésein ezen öt-hat hetes utazás során, amely igazán nehéz volt mindenki számára. Látható, hogy az összes arc egészen fáradt. Ez egy új csapat felépítésének része, az eddigi tapasztalataimtól különbözik, ám nagyon örülök, hogy átélhetem” – mondta a mexikói.

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner a tesztelés legeredményesebb napjának nevezte a pénteki zárást, habár Gutierrez – akinek a délutáni etap során adta át az autót Grosjean – csak az utolsó órában tudott pályára hajtani. A páros együttesen 91 kört tett meg.

„Azt hiszem, hogy őszinte legyek, ez volt a legjobb napunk. Tegnap ugyanis néhány hibánk volt, kétszer is megálltunk, ez aggasztott minket a leginkább. Éjszaka kellett megjavítani… Tanulunk, a legjobb módja pedig a tanulásnak az, ha csinálod” – mondta Steiner, akitől megkérdezték, késznek érzi-e csapatát a szezon nyitányára: „Annyira állunk készen, amennyire állhatunk. Nem tudom, mi vár ránk a következő sarkon. Szerettünk volna többet körözni kedden és szerdán, de nem tudtunk, ezt pedig már soha nem pótolhatjuk be. Mint mondtam, ennél jobban nem állhatunk készen ebben a pillanatban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: