DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Örülhet Alonso, ez még nem a végleges McLaren

Egy kisebb csúszás miatt a McLaren több alkatrészével csak a szezonnyitóra fog elkészülni, a csapatvezetés bizakodó – ez jó hír a spanyol F1-esnek, aki a lemaradásuk miatt panaszkodott.

A téli tesztidőszak második gyakorlása határozottan jobban sikerült a McLaren számára, mint az első, az alakulatot elkerülték a nagy meghibásodások, ebből kifolyólag több kört sikerült teljesíteni, és néhány alkalommal egészen elöl végeztek az eredménylistán. Fernando Alonso mégis úgy nyilatkozott, a csapat lemaradása nagyobb, mint szeretnék. Ezzel szinte egy időben az alakulat részéről elárulták, Barcelonában nem a végleges 2016-os csomagot tesztelték, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjig több újítás fog érkezni – ez vigaszt nyújthat Alonso számára.



„Nem a teljes 2016-os specifikációval futunk itt, mivel kissé még mindig lemaradásban vagyunk a programunkhoz képest” – ismerte el Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója. „Ez azt jelenti, hogy Ausztráliába több alkatrésszel fogunk menni, melyek sajnos ide nem érkeztek meg.”

A szakember azonban cáfolta, hogy nagyobb probléma állna a késés mögött: „Nincsen semmi baj, egyszerűen kissé túl ambiciózusok voltunk. Néha nem működik, ha túl messzire akarsz nyújtózkodni. Minden rendben van, sajnos egyetlen nappal elkéstünk, az ilyen néha előfordul, amikor igyekszünk elérni a határokat. A lehető legtöbb időt szerettük volna az aerodinamikai részlegnek megadni, ilyenkor pedig a gyártástól kell elvenni. Amikor pedig valami történik, lemaradásban vagy” – magyarázta Boullier, aki külön hangsúlyozta: „Nincs semmi baj, sem dráma, sem sztori.”

Habár nem sikerült kipróbálni a legfrissebb alkatrészeket, a francia eredményesnek ítélte meg a teszt két hetét: „Legalább a legtöbb napot sikerült hasznosítanunk, ami igencsak jó hír. Ami a karosszériát illeti, fontos volt, hogy sikerült végighaladnunk a rendszereinken, ellentétben az előző évvel. Megbízható autóval rendelkezünk a szezon kezdetére, egyértelműen magabiztosak vagyunk. Az alap rendben van, a következő hetekben pedig még több teljesítmény várható” – zárta Eric Boullier.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: