DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Briatore: A Renault újra sikeres lehet

A franciák korábbi csapatfőnöke szerint az F1-be gyári szinten idén visszatérő alakulat megismételheti a tíz évvel ezelőtti eredményeket – igaz, ez aligha a 2016-os szezonban fog bekövetkezni.

Flavio Briatore hosszú évekig volt előbb a Benetton, majd pedig a Renault csapatvezetője: a Lotus felvásárlásával a Formula-1-be gyári istállóval visszatérő franciák egyik legfényesebb korszaka épp az ő „uralkodásának” idejéhez kapcsolódik, hiszen 2005-ben és 2006-ban az ő irányításával lettek világbajnokok, Fernando Alonsóval a volánnál. Az olasz sportvezető szerint a Renault képes lehet megismételni a korábbi eredményeket, ám ehhez időre lesz szükségük:

Briatore_Renault_DPPI



„Ezek remek hírek, de a győzelem nehéz lesz számukra” – nyilatkozta a gyári csapat visszatérésével kapcsolatban Briatore. „Valószínűtlen, hogy azonnal nyerni tudjanak, ugyanakkor a jövőt illetően bármi lehetséges, noha a csapat nyilvánvalóan tudja, hogy rengeteg munka vár még rájuk.”

Briatore szerint akár a világbajnoki címért is harcba szállhatnak előbb vagy utóbb: „Miért ne?” – tette fel a költői kérdést a Renault korábbi csapatfőnöke. „Ha tíz éve megcsinálták, akkor ismét sikerülhet nekik.”

Végezetül beszélt arról is, hogy vajon a Ferrari fel tudja-e venni majd idén a versenyt az elmúlt két évet domináló Mercedesekkel: „Reménykedem benne, főként a rajongók miatt. Ha nincs küzdelem a versenyeken, az az egész Formula-1 számára ártalmas. Nehéz lesz ezt elérni, hiszen a Mercedes műszaki előnye tetemes. Ha a Formula-1 szeretne ismét olyanná válni, hogy az emberek szeressék, akkor legalább két csapatnak kell egymással harcolnia, bár négy istálló még jobb lenne.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: