Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. augusztus 30. kedd
F1

Schumacher menedzsere nem kommentálja Montezemolo szavait

Nem reagál Montezemolo kijelentésére Sabine Kehm, Michael Schumacher menedzsere – az utolsó közleményt tavaly májusban adta ki a család, azóta nincs hír a hétszeres világbajnokról.

Luca di Montezemolo, a Ferrari volt elnöke csütörtökön az olasz sajtónak úgy nyilatkozott, sajnos nem jó híreket kapott Schumacherről. „Furcsa az élet. Ő egy fantasztikus versenyző volt, és csak egyetlen balesete volt a Ferrarival 1999-ben” – tette hozzá. Az olasz szakember nem fejtette ki, hogy pontosan milyen információi vannak a hétszeres világbajnok állapotával kapcsolatban.

 Schumi

A Sky Sports azonban megkereste Schumacher menedzserét, Sabine Kehmet, hogy reagáljon Montezemolo szavaira, ő azonban nem kívánta kommentálni az olasz nyilatkozatát. A család továbbra sem ad ki információt a legendás versenyző állapotával kapcsolatban, legutóbbi közleményük tavaly májusban jelent meg, azóta nem kaptunk hivatalos információt Schumacherről.

Legutóbb Jean Todt, a család barátja és az FIA elnöke nyilatkozott a bajnokról, ő azt mondta, „Michael továbbra is harcol”. A hozzátartozók nagyon kevés embert engednek be a házukba, így minden megjelenő információt fenntartással kell kezelni – folyamatosan ezt hangsúlyozza Kehm is, aki a pletykákat nem kommentálja, vagy tagadja. Erre volt szükség decemberben is, amikor egy német bulvárlap azt írta, Schumacher megtette első lépéseit a baleset óta. 

Olvastad már?