DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Haas: Túl sok időnk volt a felkészülésre

Az F1 legújabb alakulatának 22 hónap állt a rendelkezésére ahhoz az elmúlt két évben, hogy felkészüljön a sportág kihívásaira - a csapatfőnök szerint ez már túl soknak számított nekik.

Másfél hónap, és véget érnek a találgatások azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz a Haas első gyermeke - az autó tervezésére és megépítésére majdnem két éve volt a csapatnak, ugyanis az FIA 2014 áprilisában fogadta el a kannapolisiak csatlakozási kérelmét. A szövetség előzetes terve az volt, hogy 2015-től veszi fel a bajnokságba a gárdát, de Gene Haas úgy döntött, szükségük van még egy évre ahhoz, hogy 100%-ban készek legyenek az F1 kihívásaira - a csapatfőnök biztosra akart menni, hogy elkerülje az elmúlt néhány évben bemutatkozó csapatok kínos szereplését a mezőny végén.

„Valójában túl sok időnk volt rá” - nyilatkozta Haas az Autosportnak csapata felkészüléséről. „Talán három hónappal több időnk volt, mint amennyire szükségünk lett volna. De legalább mindent el tudtunk intézni és rendezni - például a gépeket, melyek megépítése egy évbe került. Csak előnyünk származott belőle, melyet normális esetben nem kaphattunk volna meg. A legtöbb esetben egy új belépő felvásárol egy létező csapatot, ahol már minden infrastruktúra a helyén van.”



„Nekünk ebből nem volt részünk, mindent a nulláról kellett kezdenünk - szerintem ez tette be az ajtót számtalan, alapokról építkező csapatnak. Hat hónapuk volt rá, hogy felkészüljenek, ami innen nézve teljesen abszurd. Úgy hiszem, mi sem lettünk volna készen, ha tavaly kezdtünk volna. Ha átvesszük a Manort, vagy a Caterhamet, de akkor is futottunk volna a pénzünk után.”

A csapat fő központja Kannapolisban lesz, de logisztikailag kifizetődőbb, ha Európában is fenntartanak egy „őrhelyet” - ennek érdekében vásárolták fel a Manor korábbi gyárát az angliai Banburyben. „Egy éve vettük meg, és most már csak a miénk” - mondta Gene Haas. „Az első dolgunk az volt, amikor beköltöztünk, hogy átvariáljuk az egészet, mert a Manor ott építette az egész autóját.”

„Volt egy CFD-modellezésre használt szuperszámítógépük, mi pedig körül-belül hat hónapot töltöttünk el azzal, hogy megszabaduljunk minden fölösleges dologtól. Hihetetlen, hogy mit csináltak ott. A fő célunk az, hogy a szállítóautókat raktározzuk ott, hogy CFD-munkát végezzünk, valamint hogy össze-és szétszereljük az autókat. Csak negyedét fogjuk csinálni annak, amit a Manor, de úgy tűnik, lassan minden a helyére kerül” - tette hozzá az amerikai üzletember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: