DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Nehéz a dolga a tesztpilótának, nehéz a dolga

Ha egy F1-es versenyző minősül vissza harmadikszámúvá egy csapaton belül, bizonyára unni fogja az új posztját, ám kérdezzünk csak meg valaki olyat, aki az utánpótlás-sorozatokból érkezett.

Bár napjainkban gyakran hangoztatják, hogy a szigorú tesztkorlátozások mellett az istállók tartalékpilótáinak vajmi kevés tennivalójuk akad a szezon során, és ez a szerepkör mellett bőven jut idejük más sorozatokban versenyezni is, a Lotusnál 2015-ben harmadikszámúként szorgoskodó Jolyon Palmernek merőben más a véleménye. A brit, aki a GP2 bajnokságának 2014-es megnyerése után csatlakozott az enstone-iakhoz, számos szabadedzésen is részt vett a szezon során, és egyáltalán nem érezte azt, hogy lenne ideje elvonatkoztatni a munkától.

Dppi_00115011_180



„Igazán jó évem volt, amely során rengeteget tanultam. A GP2-höz képest ez nagy előrelépés, teljesen más világ, amelyben rengeteg emberrel kell együttdolgozni. Az autót is sokkal nehezebb vezetni, és az edzéseken meg a teszteken is jóval több mindent kell csinálni, mint a GP2-ben” - mondta a GPUpdate.net oldalnak.

„A Formula-1-ben még a harmadik számú pilótáknak is sokkal több a dolguk, mint a GP2 versenyzőinek. A GP2-ben 11 futamhétvége és néhány tesztnap van, de közte nem kell annyi adaton átmenni és a felkészülésre sem kell annyi időt fordítani. Itt azonban februártól decemberig megállás nélkül zajlik a munka, minden héten a gyárban voltam és rengeteget utaztam. Enstone-ban folyamatosan olyan dolgokat teszteltem a szimulátorban, amelyeket a következő évben akarunk bevetni. Emellett pedig még rengeteg média- és szponzoreseményen is részt kellett vennem.”

A 24 éves Palmer meglehetősen sokat, négy évet töltött el a legrangosabb utánpótlás-szériában, mielőtt tovább tudott lépni. „Max [Verstappen] megérkezése máris nagyon hosszúnak láttatja az én karrieremet” - viccelődött.

„Nehéz világ ez. Még ha jó esély is mutatkozik a szerződés megkötésére, nem lehetünk benne biztosak egészen addig, amíg alá nem írtuk azt. De hatalmas megkönnyebbülést jelentett azok után, hogy olyan sokáig a GP2-ben voltam, majd pedig tesztpilótaként is ezért az állásért hajtottam.”

Palmer megkapta ugyan a 2016-os debütálás lehetőségét a Lotustól, ám talán még ennek ellenére sem lehet teljesen nyugodt - a csapatot azóta átvevő Renault vezetője ugyanis elejtette egy olyan mondatot, miszerint a versenyzőiket is majd csak januárban fogják bejelenteni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: