DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Ítéletidő miatt törölték a második edzést

Zsinórban a harmadik F1-es nagydíj pénteki napját tette tönkre az időjárás: a versenyirányítás egyórás várakozás után úgy döntött, nem rendezik meg a második tréninget Austinban.

Bár már az első szabadedzés előtt megérkezett az égi áldás az Egyesült Államok Nagydíjának helyszínére, nem sokkal a kezdés elállt az eső, így azt a tréninget még meg tudták rendezni. Szűk egy órával a második gyakorlás előtt azonban ismét szakadni kezdett az eső, így az eredetileg kiírt időpontban az a felirat várta a Formula-1 nézőit, hogy határozatlan időre elhalasztják az edzés kezdetét, mivel a pályabírók villámlásveszélynek vannak kitéve.

eső-4



Persze nem csak az jelentett problémát, hanem a víz is, hiszen eközben az eső sem hagyott alább. Végül közel egyórás várakozás után a versenyirányítás úgy döntött, törli a második szabadedzést Austinban, miután immáron a mentőhelikopter sem tudott felszállni, s így a szabályok szerint nem is rendezhetnek F1-es eseményt.

Ez azt jelenti, hogy Suzuka és Szocsi után sorozatban harmadik alkalommal befolyásolja a pénteki napot az időjárás. Ráadásul az előrejelzések alapján ez még csak a kezdet: szombatra még komolyabb viharokat jósolnak Texasba, így erősen kérdés, hogy milyen formában tudják folytatni a nagydíj programját a szervezők.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: