DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Nincs kivételezés a Ferrarinál

A Ferrari mindkét versenyzőjének ugyanolyan körülményeket próbál biztosítani az F1-es futamok során, így Sebastian Vettel sem élvez előnyt, ha új elem kipróbálásáról van szó.

Vettel jelenleg a világbajnoki tabella harmadik helyét foglalja el 160 ponttal, míg Kimi Räikkönen ugyan mögötte áll a negyedik pozícióban, azonban az ő neve mellett csupán 82 egység szerepel. A finnt számos balszerencse érte már az idei szezonban, amely jelentősen hátráltatta őt a jó eredmények elérésében. A Belga Nagydíjon Vettel is pórul járt a defektje miatt, így eddig hiába kapaszkodott a Mercedesekre, lemaradása az éllovas Lewis Hamiltonnal szemben ma már 67 egység.

 Sebastian Vettel



 A pontverseny állásának ellenére a négyszeres világbajnok egyáltalán nem kivételezett a Ferrarin belül: „Amikor új elemeket viszünk pályára, akkor azt legalább kétszer gyártják le, és ennek így is kell lennie” – nyilatkozta Vettel. A német szerint teljesen más a helyzet, ha valaki nagy csatában van a vb-címért – ilyenkor természetesen elvárható, hogy a csapat jobban támogassa egyik versenyzőjét. „Ha a bajnoki elsőségért küzdünk, és ha később, a szezon egy bizonyos pontján nyilvánvalóvá válik, hogy csak egy autó van harcban, akkor világos, hogy mit kell tenni.”

A Ferrari hátránya 184 pont a Mercedeshez képest, így az olaszok célja – ahogy a szezon eddigi részében is – továbbra is az, hogy felzárkózzanak Hamiltonékhoz. A csapat nem kerget hiú reményeket, azonban Vettel szerint az egyedüli, amit tehetnek, hogy a tőlük telhető legjobb teljesítményt nyújtják. „Megpróbálunk nyerni, és csakis magunkra, nem pedig másokra gondolni” – nyilatkozta a német az Olasz Nagydíjhoz fűzött reményeiről. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: